Életünknek nagy része értelmetlen, önmagát megsemmisítő ingadozás és hiábavalóság; káosszal küszködünk kívül és belül; és mégis hisszük, hogy van bennünk valami életbevágóan fontos és jelentőségteljes, csak tudnunk kellene olvasni a tulajdon lelkünkben. Érteni akarunk, fel akarjuk fogni a múló dolgok értékét és perspektíváját, hogy így kiemelhessük a fejünket a napi körülmények örvényéből.

Kapcsolódó idézetek

1. A hiábavaló erőlködésben, hogy feloldjuk a halál misztériumát, birtokolni akarunk, magunkba szívni az életből, amennyit bírunk. Nem vesszük észre, hogy így teszünk tönkre mindent, amiről azt hisszük, szeretjük.
2. A várakozásban azonban akaratunknak csekély szerep jut; várunk ha nem akarjuk is; tetteink helyzeti ereje következtében még akkor is kitartunk, amikor értelme elmúlt, s céltalanul is várunk egy ideig. Hiábavaló leskelődés, ostoba álldogálás - ki nem ismeri? - amikor hasztalanul vesztegetjük értékes időnket, olyasmi után bámulva, ami egyszer s mindenkorra eltûnt. És mi mégis makacsul visszavárjuk. Nem tudjuk, miért állunk még mindig ott, ahol állunk, de nem mozdulnánk a világért sem. Amit buzgalommal kezdtünk, türelemmel folytatjuk. Gyötrő szívósság, holtra fáraszt. Victor Hugo
3. Néha nekünk is idegenné kell válnunk önmagunk számára. Így a lelkünkben rejtőző fény megvilágítja azt, amit meg kell látnunk. Paulo Coelho
4. Meg kell tanulnunk, hogy a jelenben éljünk. Ha túl sokszor tekintünk a múltba, újra meg újra szembesülünk a lelkiismeret-furdalásainkkal és a fájdalmainkkal. És ha túl sokat remélünk a jövőtől, illúziókba ringatjuk magunkat. Az egyetlen élet, amely igazán megérdemli, hogy megéljük, a jelen pillanat. Guillaume Musso
5. Mi értelme van az emberi létnek? Gondolatainkat a hétköznapok uralják, ezért ha e kérdéssel szembesülünk, rendszerint az életünkből merítünk választ, s a családot, esetleg a szakmai sikert emlegetjük. Mások szerint erényesen kell élnünk, vagy eleget kell tennünk az élet által ránk rótt kötelességeknek, s közben hinni a Megváltásban. Az élet mélyebb értelmét nem nagyon firtatjuk, vagy a Mindenhatóra bízzuk a választ. Pedig agyunk az ismert világ egyetlen olyan képződménye, amely e problémát képes megfogalmazni, sőt az adott ismeretek szintjén választ is adni rá. A válasz félelmetesnek tûnhet, különösen, ha a Gondviseléssel és az örökléttel a rideg magányt és a teljes megsemmisülést állítjuk szembe. Boldogkői Zsolt
6. Az igazság az, hogy az életünk túlságosan értelemközpontú. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az élet célja, hogy értelmes dolgokat cselekedjünk, jelentőségteljes dolgokat akarunk tenni, az élet értelmén aggódunk, és az értelmetlenségén. És éppen ezeknek az értelmes dolgoknak a felgyülemlése okozza (...) a nagy fájdalmat.
7. Vannak a lelkünkben bizonyos dolgok, melyekhez nem is tudjuk, mennyire ragaszkodunk. (...) Mert a bukástól vagy a szenvedéstől tartva, nap mint nap halogatjuk, hogy birtokba vegyük őket. Marcel Proust
8. Minden, amit fontosnak tartunk, valójában nem az, az igazán fontos dolgokról viszont nincs elég időnk gondolkodni. Az egész életünk elmúlik anélkül, hogy eltûnődnénk a nagy és egyszerû dolgokon, mint magány, sóvárgás, vágyakozás és halál. Ámosz Oz
9. Amikor minden összeomlik, figyelmünket el kell terelnünk a saját életünkről oda, ahol másoknak a leginkább szüksége van a szeretetünkre és a támogatásunkra. Ezáltal hasznosnak és értékesnek érezhetjük magunkat, ami segíteni fog abban, hogy átvészeljük, bármin megyünk is épp keresztül. Ez az, ami kirángat minket a befelé fordulásból.
10. A megkínzott szellem keresi a menekvés mechanizmusát, az érzékek eltompulnak az ismételt sokkok nyomán, és az ember úgy érzi, hogy a világot sok baj és szerencsétlenség árnyékolja be, hogy valamivel több vagy kevesebb nem is számít. Csupán egyvalamink marad, amit nem lehet tőlünk elvenni: hogy bátorsággal és méltósággal cselekszünk, és ragaszkodunk az eszményeinkhez, amelyek értelmet adnak az életnek. Dzsaváharlál Néhrú