Ugrás a tartalomra
Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen - amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességûnek is bélyegezhetik. Kérdezem: ilyenkor tényleg a gyereknek volna szüksége "kezelésre", rendszabályozásra, változásra?
Kapcsolódó idézetek
-
Felnőttként már látom, hogy a gyerekek már nagyon fiatal korban megérzik, milyen az, amikor leértékelik őket, amikor a felnőtteket nem érdeklik annyira, hogy segítsenek nekik tanulni. Az efelett érzett haragjuk rendetlenkedésben nyilvánulhat meg. Aligha az ő hibájuk. Nem rosszak. Csak próbálják túlélni a méltatlan körülményeket.
Michelle Obama
-
Az iskola, az a ruhatár, ahová gyermekeinket elhelyezzük, hogy fegyelmezett, erkölcsös, munkára motivált felnőttként kapjuk majd egyszer vissza, azt hiszi, hogy neki az a dolga, hogy a kis fejekbe minél több információt töltsön. Mivel ezt a mechanikus folyamatot a gyermekek kezdeményezőképessége, természetes aktivitása igencsak akadályozza, ezért a legtöbb iskola amolyan fegyelmező intézménnyé is alakult, ahol a kívánt célt, ha kell, erőszakkal is elérik. Pedig az iskolának afféle gyermek-"törzsnek" kéne lennie, kisebb-nagyobb bandákkal, ahol jó lenni, ahol mindenkit szeretnek, segítenek, ahol a gyermek, ha szükséges, érzelmi támaszt és vigaszt kap. Mellesleg persze tanulhatna is valamit, de ha egy tizenéves igazán meg akar valamit tanulni, azt rendszerint sokkal gyorsabban teszi, mint azt az iskola képzeli.
Csányi Vilmos
-
Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg. Az fogja jól bírni az élet megpróbáltatásait és az lesz eredményes, aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág (esetleg az iskola) tévesen értelmezett fölösleges követelményekkel túl korán megtörje. Akit megvédtek a külvilággal, igen, ha kell, az iskolával szemben is.
Vekerdy Tamás
-
A gyereknek, mint mindenkinek, az lenne a jó, ha úgy viselkednénk, mint egymást szerető, normális emberek, akik nem akarnak állandóan előnyökhöz jutni a másik által, hanem az egymás iránti érzelmeken alapuló, kellemes és örömteli együttélés lehetséges útjait keresnénk. Nem túlféltően, nem túlóvóan, nem neurotikus kötődésben. Az a szülői, nagyszülői habitus, hogy képtelen vagyok a jelenben élve, felelős emberként mérlegelni egy kérést, hanem mindig pattanok, amikor valamit kiejt a száján, önmagában abnormális, és egy gyereknek rosszat tesz, ha abnormális gesztusok sokaságát kell átélnie.
Vekerdy Tamás
-
Iskolás korukra a gyerekek általában észszerûbbé válnak. Nem a tanárok vagy a szülők hatására, hanem a többi gyerek hatására, akik vagy kigúnyolják azokat, akiknek a cselekedetei és megnyilvánulásai nem illeszkednek az általuk normálisnak vélthez, vagy kiközösítik őket.
Orson Scott Card
-
A gyerekeket nevelni kell, de a szeretetet sosem lenne szabad megvonni tőlük. A gyerekek mondhatják azt, hogy gyûlölik a szüleiket, és forgathatják a szemüket a rossz anyukaviccektől. Csapkodhatnak ajtókat, feszegethetik a határokat, és megszeghetik a szabályokat. Az egészséges kamaszok a szüleiken fejlesztik a vitakultúrájukat, megtanulják érvényesíteni a saját akaratukat, felszólalnak a szabadságuk és önállóságuk érdekében. Az egészséges kamaszok, akik tudják, hogy feltétel nélkül szeretik őket, nem félnek hallatni a hangjukat.
-
Vannak olyan helyzetek, főleg kamaszoknál, ahol nem lehet az ember mézesmázos: ki kell mondani a dolgokat. Határozottnak kell lenni, fel kell venni a stílust. Egy dühös kamasznak hiába is mondanám, hogy mindenkit el kell fogadni és szeretni: nem találnék el a lelkéhez, ha nevelni akarnám. Mindenkit engedni kell a saját tempójában haladni, még akkor is, ha nem értek vele teljesen egyet: ez az igazi elfogadás.
Vámos Robi
-
Nem szabad azt hinnünk, csakis az iskolától várható a gyerekünk boldogulása. Tanuljon, de ne szakadjon bele, ne szorongjon! Legyen gyerekkora, amikor a képességeit (észrevétlenül) fejlesztő, játszó gyermek lehet, nem pedig az állandó megfelelni akarástól parázó tanulógép.
Soma
-
A fiatalokat féken kell tartani, meg kell akadályozni, hogy romlott jellemük gyengesége valamiféle szerencsétlenséget okozzon. Ha nem lépünk közbe a lehető legkeményebben, az ifjak képesek pillanatok alatt romba dönteni a szülők nehéz munkával összekovácsolt terveit.
-
Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínûséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmû megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.
Csíkszentmihályi Mihály