Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg. Az fogja jól bírni az élet megpróbáltatásait és az lesz eredményes, aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág (esetleg az iskola) tévesen értelmezett fölösleges követelményekkel túl korán megtörje. Akit megvédtek a külvilággal, igen, ha kell, az iskolával szemben is.

Vekerdy Tamás
🥗 Diéta 📺 Média
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínûséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmû megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak. Csíkszentmihályi Mihály
  2. A gyerekek megsínylik az ilyesmit. (...) Jobban, mintsem a környezetük valaha is gondolná. A fájdalmat, a visszautasítást, a valahova tartozás hiányát. Olyasmi ez, amit nem lehet csupán kedvező életkörülményekkel jóvátenni. Nem pótolja az iskoláztatás, a kényelmes otthon, a biztos jövedelem vagy a kezdő tőke valami szakmához. Agatha Christie
  3. Ezt egész élete folyamán tanulja az ember. Megtanulni lemondani, megtanulni a kudarcot. Haragszom is a divatos pedagógiákra, hogy a gyermeknek sikerélmény kell, és meg kell védeni érzékeny lelkét a kudarctól. Nem. Tudja csak meg, hogy mi a jeles és mi az elégtelen, és tudja meg, hogy most jót tett vagy rosszat. Így nem edződik meg.
  4. Ha az ember elég felnőtt, akkor elég erős ahhoz, hogy szembenézzen a kudarcaival, és okuljon belőlük. Hihetetlenül sokat segít a fejlődésben. (...) Az ember nem sebezhetetlen, és nem tökéletes - jó, ha ezzel tisztában vagyunk. És ha ezt elfogadjuk, akkor a körülöttünk élőkkel is sokkal megértőbb és meghittebb lesz a viszonyunk. Kepes András
  5. Engem mindig arra biztattak a szüleim, hogy vagyok én elég jó ahhoz, hogy amiket kipróbálok, az mûködjön, vagy ha valami nem mûködik, vagyok elég jó ahhoz, hogy rájöjjek, hogy nem mûködik, és mást kell kipróbálni. Megszoktatták velem azt, hogy nekem nem feltétlen kell megfelelni, nem feltétlen kell valamilyen más vagy magam által kijelölt cél felé haladni. El kell indulni, ha nem jó, módosítani rajta. Valami biztosan lesz, és valamiben biztosan jó leszek, mint ahogy valamiben mindannyian jók vagyunk, legfeljebb nem kísérleteztünk eleget.
  6. Az a gyerek, akit nem szeretnek, vagy azt hiszi, hogy nem szeretik, fájdalommal teli felnőtt lesz. Azt nem lehet tudni, hogy a fájdalmat hogyan vezeti le, hogyan kezeli, agresszióval, megalkuvással, önfeladással, jó esetben hatalmas lelkierővel, de sokkal küzdelmesebb lesz az élete, mint egy olyan gyereknek, aki tudja, hogy mindig számíthat a szüleire. R. Kelényi Angelika
  7. A gyermekre minden hat, s mentül különbözőbbek a hatások, annál inkább várhatjuk, hogy kifejlődése ferde s egyoldalú nem lesz. Az életre csak élet által neveltetünk, s aki hiszi, hogy a gyermeket elvek és szabályok által életrevalóvá képezheti, egy cseppel sem józanabb annál, ki valakit szárazon tanít úszni. Eötvös József
  8. Könnyû valamilyen külső erőt hibáztatni, ha életünk nem az álmaink szerint alakul, és feladni, mert úgy gondoljuk, hogy a sors ellenünk fordult. Könnyû azt hinni, hogy az határozza meg az ember sorsát, hol nőtt fel, hogyan gondoskodtak róla a szülei vagy milyen iskolába járt. Semmi sem áll távolabb az igazságtól. A legtöbb ember sorsát az dönti el, hogyan képes megküzdeni az élet igazságtalanságaival. William H. McRaven
  9. A külső tényezők sosem determinálják teljesen az egyéniséget. Kérdés azonban, hogy milyen súllyal nehezedik rá neveltetése, az elsajátított hagyományok, a különféle környezeti hatások, s mennyire képes az egyén fölülemelkedni rajtuk. Georges Duby
  10. Olyan nevelőkre van szükség, akiket szintén neveltek, fölényben lévő, előkelő, minden pillanatban hiteles, minden szavukkal, hallgatásukkal hiteles szellemek, érett, megédesült kultúrák - nem pedig tanult, faragatlan tuskók, akiket ma a gimnáziumok és egyetemek "magasabb dajkának" adnak az ifjúságnak. Friedrich Nietzsche
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat