Ugrás a tartalomra
Embernek lenni, ha már emberek vagyunk, elég bajos és körülményes feladat. Mindenki maga találja ki, hogy mit tesz az: embernek lenni.
Kapcsolódó idézetek
-
Embernek lenni azt jelenti, hogy képesek vagyunk felvállalni a gyengeségeinket. Ha ezt megtesszük, a környezetünkben élők együtt fognak érezni velünk.
Ruby Wax
-
Gond embernek lenni, igaz embernek meg kettőzött gond éppen. Igaz magyar embernek lenni pedig akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert
-
Embernek lenni rendkívül strapás, mert az ember egy konstruktív, gondolkodó lény, de hát ez az élet egyetlen értelme, hogy igyekszünk emberi mivoltunknak megfelelni.
Csányi Vilmos
-
Azt hiszem, embernek lenni annyi, mint vágyakozni. Kívánni. Akarni. Általában azt, ami pedig már megvan. Ez mérgez meg mindent.
Patrick Ness
-
Embernek lenni nem adottság, hanem feladat. Nem készen születünk embernek, hanem azzal a meghívással születünk, hogy legyen belőlünk ember.
Jelenits István
-
Embernek lenni ezen a világon azt jelenti, hogy szembenézel a kemény valósággal, mindenféle szörnyû körülményekkel, hogy tudod, nem létezik más, csak élet és halál, és az emberi kínok olyan változatos sokfélesége, hogy abba minden Isten belezavarodna.
E. L. Doctorow
-
Embernek lenni nehéz. Az emberi sors küzdelmet jelent, olyan életet, melyet a születéstől a haláláig végigkísér a félelem és a szenvedés. És ez mindjárt az idejövetel pillanatában kiderül. Manapság, amikor az élet értelmével együtt az eget is ellopták a fejünk fölül, nem illik erről beszélni. Minél sötétebb egy társadalom, annál kevésbé vállalja az emberélet tragikus valóságát, annál inkább próbálja becukrozni és színes papírba csomagolni a nehézségeket.
Müller Péter
-
Embernek lenni!
Csak embernek lenni, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek.
Sík Sándor
-
Embernek lenni a legnagyszerûbb dolog a világon, ugyanakkor néha elég lehetetlenül viselkedünk, és nem ártana, ha megtanulnánk nevetni ezen. Végül is tényleg vannak abszurd dolgaink. Megteremtettük például az idő fogalmát, hogy aztán az idő rabjaivá váljunk.
Leo Buscaglia
-
Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. (...) Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyez, a világot építi tovább.
Antoine de Saint-Exupéry