Ugrás a tartalomra
Én házasságpárti vagyok. A futó kalandokat mindig is olyan avítt dolognak tartottam. Bajlódás a személyi iratokkal meg motelokkal s a többi. Sose lesz szeretőm, kivéve, ha más módon nem tudom megkapni!
Kapcsolódó idézetek
-
Cseppet sem hiányolom az anyakönyvezett szerelmet. Sosem vágytam háztartásügyi karrierre, nem leszek dinasztiaalapítók utódainak hordozórakétája, és a bébiszitteri ambíciók is hiányoznak belőlem. Gondolom, ezzel minden eddigi eretnekségemet felülmúltam! Ha majd egyszer, netán levetem a pártát, nem azért fogom levetni, mert a társadalom nevû képződmény ezt várja el tőlem, gyereket sem nemzetem és egyházam javára szülnék, valamint azért sem, hogy általa végre megkéressem a kezem, hisz a párta nem fogamzásgátló.
Vavyan Fable
-
Az még belefér egy kapcsolatba, hogy valamit nem teszünk meg, amit a másik szeretne, de azért meg kell érteni, hogy nehéz úgy leélni az életet, hogy nincs bennünk kalandvágy. És azt is nehezen tudom elképzelni, hogy valaki egyáltalán nem kíváncsi a másik kalandvágyára és nem szeretne ezekben a kalandokban részt venni.
-
Sosem felejtem el, hogy a házasság, akárcsak az élet, utazás, nem úti cél - és hogy a kincseit nem a végén találjuk meg, hanem útközben.
-
Az emberi kapcsolatok sohasem könnyûek, sem a házasságban, sem azon kívül. Ezért kerülöm őket mindenáron. (...) Könnyebb függetlennek lenni, és lazán venni a dolgokat.
-
Eddig még nem volt szerencsém a szerelemhez. A nőkkel viszont mindig szerencsém volt, talán mert olyan sok nő van, aki unatkozik, és mindig olyan helyeken jártam, ahol a flört volt a kötelező társasjáték. De mindig csak játék volt... túl könnyû játék... a valóság maga.
-
Ne merj megcsókolni! Ne merészelj (...)! Nem kívánok futó kis kaland lenni az igazi életed fontos fejezetei között.
-
A házasság rám nézve nem kötelék, hanem társas viszony. Tökéletesen szabad akarok lenni, minden cselekedetemben, lépésemben, mozgásomban. Nem tudnám eltûrni sem az ellenőrzést, sem a féltékenységet, sem azt, hogy valaki a viselkedésemet bírálja. Természetesen kötelezném magamat, hogy sohasem kompromittálom annak a férfinak a nevét, akihez feleségül mentem, sohasem teszem gyûlöletessé vagy nevetségessé. A férfinak is köteleznie kellene magát, hogy egyenlő rangú szövetséges társának tekint, nem pedig alárendelt személynek vagy engedelmes és alázatos hitvesnek.
Guy de Maupassant
-
Mindig. Szörnyû szó. Borzongok, ha hallom. Nők szeretik használni. Minden románcot elrontanak, mert azt akarják, hogy örökké tartson. Különben ostoba szó. A futókaland és a sírig tartó szenvedély közt csak az a különbség, hogy a futókaland kissé tovább tart.
Oscar Wilde
-
Megpillantok a láthatáron egy kifogástalan, gáncs nélküli férfit, de mihelyt közel kerülök hozzá, rájövök, hogy ez sem az igazi. Épp ez az egyik oka, hogy soha, de soha nem akartam férjhez menni. Dehogyis kellett nekem végtelen biztonság, dehogyis kell, hogy én legyek az íj idege, amely a nyílvesszőt kiröpíti. Változatosságra, izgalomra vágytam, arra, hogy én magam röppenhessek szanaszét, minden irányba, akár az ünnepi tûzijáték rakéta sziporkái.
Sylvia Plath
-
Hazugság mélyhûtve mindenütt, nekem mindig ezek a megrohadt kapcsolatok jutottak eszembe a szóról, hogy házasság, és libabőrös lettem, mintha villa csikorgott volna a tányéron, hogy csak ez a lepra kerüljön el engem életfogytiglan, a házasság, mert nincs undorítóbb, mint amikor két különnemû ember, már nem tud becsavarodni egymástól, mégis össze vannak drótozva, mert házasságlevelük van, közös lakásuk van, közös szerzeményeik vannak. Az én életemben ilyen kényszerhelyzet ne legyen, sohase legyen!
Szilvási Lajos