Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

- Én nem próbálok elfutni a múltam elől, Mark, és nem is tudom megosztani a jövőmet egy olyan emberrel, aki viszont menekül a sajátja elől - tekintetét a földre szegezte, és elfordult tőlem. - Most mennem kell. Visszafutott a házhoz. Én pedig csak álltam, földbe gyökerezett lábbal, döbbenten, értetlenül, és figyeltem, ahogy eltûnik a szemem elől a szívemmel együtt.

Richard Paul Evans
🔮 Jövőkép 🗳️ Demokrácia
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Csak ment előre, bizonytalanul, s most már egészen irányt vesztve. Imént még kutatott valami után, most már csak menekült. Nem éhezett már, nem fázott, csak félt. Egyik ösztön kiszorította a másikat. Egyetlen gondolata az volt: menekülni, menekülni. Mi elől? Minden elől. Az élet szörnyû falakkal zárta körül mindenfelől. Ha szökni tudott volna a világból, megtette volna. Victor Hugo
  2. Elmegy. Kinyitja az ajtót, elmegy anélkül, hogy visszanézne. Becsukja az ajtót maga mögött. Állok az ablaknál, és nézek utána. Gyors léptekkel távolodik, alakja eltûnik az egyik épület árnyékában. Még akkor is sokáig nézem azt a helyet, amikor már régen nem látom. Talán valamit elfelejtett elmondani, és talán még visszatérhet - reménykedem. De nem jön vissza. Csak a hiánya marad utána, mint valami horpadás a térben. Murakami Haruki
  3. Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad. Wass Albert
  4. Elhagylak, s lépteim megint mögéd szegődnek. Mert nem szerettem én még senkit így előtted, és nem tudok utánad szeretni senki mást. Varró Dániel
  5. Hosszú ideig próbáltam elfogni tekintetét. Újra meg újra éppen csak találkozott a szemünk; de az övé, minthogy nem volt mondanivalója számomra, hamarosan zavartan elfordult. Charlotte Bronte
  6. Van, hogy az ember onnan szeretné folytatni az életét, ahol megtört, de visszatartja egy kéz, és hiába tudja, miért, nem tehet ellene semmit, nem tudja eltüntetni azt a kezet vagy inkább a gazdáját. Ezért aztán, ahogy menekülne az ember, a kéz úgy húzza egyre jobban vissza, és képtelen ellenszegülni.
  7. Te, nem tudom, mit éreztél ma este, az én szívem majdnem beleszakadt, mert mindenütt a két szemed kereste, de hiába, árva maradt. (...) Csak néhány perc, és éjfélt üt az óra, elindulok lassan hazafelé, és félve várom, mit hoz majd a holnap, míg elalszom hajnal felé. Máté Péter
  8. Bizonyítani akartam saját magamnak, hogy már semmit sem jelent nekem. A módszer sajnos nem vált be, és nekem egyszerûen nem ment a fejembe, miért futok egy olyan ember után, aki nem kér belőlem, miközben bármelyik másikat megkaphatnám.
  9. Mindenki őrülten vágtat az álmai nyomában. Kinyújtják a kezüket, hogy elérjenek valami láthatatlant, még ha nem is voltak céljaik vagy... vagy, ha rájöttek, hogy nem érhetik el őket, akkor sem adták fel, hanem küzdöttek tovább. De mindeközben én mégis mit csináltam? A távolból figyeltem és még a kezemet sem nyújtottam ki. Annyira féltem attól, mi történhet, hogy még csak meg se mertem mozdulni. Ehelyett csupán irigykedve néztem, hogy találják meg mindannyian az útjukat. Azzal takaróztam, hogy más vagyok, mint ők, pedig csak féltem, hogy fájhat.
  10. Nem akartam, hogy sírjon, de képtelen volt visszatartani a benne rekedt könnyeket. Zokogva az ágyra borult, arcát, mint egy kislány, a párnába fúrta. Nem magáért sírt, hanem a családjáért, és azért, mert a nap, ami a legboldogabb kellene, hogy legyen, a legboldogtalanabbá is vált egyben. Tisztában voltam azzal, hogy menyire magányos, és hogy bátorsága csak álarc, láttam mennyire fél ebben az új és idegen világban... de tudtam azt is, hogy... olyan túlélő, aki a múltat és a ballépéseit tisztán látja, de azokat soha meg nem bánja. Nem a kétségbeesés sírt benne, hanem az elmúlás.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat