Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Épp oly vétség a kötelesség ellen, ha nem tesszük meg barátunk kedvéért, ami méltán megtehető, s ha olyat teszünk meg érte, amit tilt az igazság.

Marcus Tullius Cicero
🌙 Éjszaka 🛍️ Eladó
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha az ember képes rosszat cselekedni a jó érdekében, akkor fordítva is igaznak kell lennie. Képesek vagyunk jót cselekedni, pedig tudjuk, hogy a hazugsággal ártunk. Istók Anna
  2. Nevetséges, ha nem védekezünk önnön gonoszságunk ellen, ami lehetséges, ám védekezünk másokéi ellen, ami lehetetlen. Marcus Aurelius
  3. Egyetlen erkölcsös cselekedet sem ugyanolyan erkölcsös egy barátunk vagy egy ellenségünk szemszögéből, mint a miénkből. Reinhold Niebuhr
  4. Ami rosszat a barátunk tesz mással, egy napon velünk is megteszi. Mark Lawrence
  5. A legnagyobb vétség, ha semmit sem teszünk, mert úgy gondoljuk, hogy túl kevés, amit tehetünk. Zig Ziglar
  6. Tévedni emberi dolog, de a tévedés mellett mindörökké kitartani, az már tudatlanság és vétség.
  7. Ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hûséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hûtlen barátot, mint az önfeláldozót és hûségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hûtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott? Márai Sándor
  8. Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk, és ha meg kell semmisülnünk, ne tegyünk úgy, mintha azt hinnénk, hogy ez valami fényes igazságosság. Albert Camus
  9. Szeretni annyit tesz, mint lehetetlent kívánni felebarátunktól. És nem szeretni annyi, mint lehetetlent kívánni önmagunktól. Aszlányi Károly
  10. A földi élet nem méltó arra, hogy a kedvéért lealjasodjunk, s igazságtalanságot kövessünk el akár ellenségeinkkel szemben is, olyasmit állítva, ami nem felel meg a valóságnak. Ioan Slavici
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat