Ugrás a tartalomra
Érzékeink időleges lázadását el kell viselni, mint az élet nagy megpróbáltatásainak egyikét.
Kapcsolódó idézetek
-
Bizonyos érzelmeket meg kell ahhoz élni, hogy meg is értsük őket.
Maros Edit
-
Egy pillanatnyi ösztönszerû felismerés felérhet egy élet tapasztalatával.
Oliver Wendell Holmes
-
Néha kell egy kicsit rosszalkodni, hogy érezzük, élünk.
Kollár Betti
-
A lázadás korában születtünk. Mindenünket neki szenteltük, lelkesedtünk, kockára tettük az életünket és a fiatalságunkat, és most egyszer csak megtorpanunk: a kezdeti lelkesedés átadja a helyét a valódi kihívásoknak: a fáradtságnak, az unalomnak, a saját képességeinkben való kételkedésnek. Kénytelenek vagyunk szembenézni a magánnyal, az ismeretlennel, a váratlan meglepetésekkel, és amikor már sokadszorra esünk el úgy, hogy senki nem segít fölkelni, föltesszük magunkban a kérdést, hogy valóban megéri-e ennyit szenvedni. (...) Megéri folytatni. És folytatni fogjuk, akkor is, ha tudjuk, hogy a lelkünk, bár örökkévaló, ebben a pillanatban az idő hálójának foglya, a maga lehetőségeivel és korlátaival.
Paulo Coelho
-
Mindannyiunknak meg kell küzdenünk az élet megpróbáltatásaival.
-
Azt hiszem, néha kell egy kis megrázkódtatás, hogy értékeljük a jó dolgokat az életben.
-
Az emberi élet olyan, mint egy rövidke felvillanás. Úgy kellene élnünk, hogy akármit is csinálunk, szeressük. Ebben a múló életben az ember ostobasága, ha arra kényszerül, hogy olyat tegyen, amit nem szeret - csak azért, hogy szenvedjen.
Jamamoto Cunetomo
-
Az érzelmek a tervezésünk részei.
Marina
-
Emberek vagyunk, tudnunk kell elviselni
a sors csapásait.
Euripidész
-
Az érzelmek tünékenyek. De az élet is az.