Ugrás a tartalomra
Esztelen és önmagának ellentmondó elképzelés, hogy ha soha nem térünk új utakra, létrehozhatunk valamit, ami eddig soha nem létezett.
Kapcsolódó idézetek
-
Ostobaság sajnálni azt, ami sohasem volt.
Nora Roberts
-
Fura, hogy az embernek fogalma sincs, meddig jutott, míg egyszer csak rá nem jön, hogy nem találja a visszautat.
-
Én állandóan azon merengek: mi lenne, ha - olyan utakat képzelek el, amiken még nem járt senki.
Jenny Han
-
Vannak dolgok, amiket gondolkodás nélkül kell megtenni, különben sosem tennénk meg őket.
Sara Collins
-
Nagyon könnyû azt mondani, hogy mi sosem fogunk átlépni egy bizonyos határt, ha még soha nem értünk el addig a határig.
Chris Carter
-
Azt kitalálni, hogy mit szeretnénk egész életünkben, teljesen észszerûtlen és logikátlan elképzelés. A legjobb, amit tehetünk, ha azt megálmodjuk, mit akarunk ebédre.
Mike Greenberg
-
Eddig is mindent kitaláltam, ezentúl is azt teszem. Az életnek nem jut soha semmi eszébe.
Örkény István
-
Meglehetősen buta és öntelt dolognak tartom azt hinni, hogy ez a világ és benne mi magunk vagyunk mindennek a kezdete és vége, mintha legalábbis semmilyen más világ és idő nem teremtethetett volna ezen kívül.
-
Sosem kezdhetünk új életet, mindig csak a régit folytathatjuk.
Kertész Imre
-
Ha egy civilizált nemzet egyszerre akar tudatlan és szabad lenni, olyasmire számít, ami sohasem létezett és nem is lesz soha.
Thomas Jefferson