Ez a lélek misztériuma, amit a szenvedély, a bûnös szenvedély is feltár előttünk; és egy egész életnyi mocsok sem homályosíthatja el a szeretett teremtés tündöklését, ha egyszer tündöklőnek mutatja nekünk a szerelem.

Kapcsolódó idézetek

1. Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bûnt.
2. Szerelem! (...) Minden titokzatos benne: ahogy megjön, ahogy kifejlődik, s ahogy eltûnik. Van úgy, hogy hirtelen jelenik meg, kétséget nem ismerve, örömtől sugározva, mint a nappal, máskor parázslik, mint a tûz a hamu alatt, s fellángolva csap be a lélekbe, mikor ott már minden elpusztult. Ivan Szergejevics Turgenyev
3. A szerelem az a mámorító érzés, hogy csak választottunknak élünk, hogy megosztjuk vele minden örömünket és minden fájdalmunkat, hogy támogatjuk, minden veszélytől megóvjuk s életünket is feláldozzuk érte. A szerelem egyben az az emberfeletti gyönyörûség, hogy tudjuk, hogy az ő szíve is egészen ilyen érzéssel van eltelve, s ő is oltalmaz és ápol bennünket, s hogy jelenlétének fényességében az egész világot átalakulni látjuk.
4. Látni másnak, főleg olyannak a reménykedését és mindennap meg-megújuló csalatkozását, akit szeretünk: nem egyéb, mint a léleknek gyötrődése. Gaál Mózes
5. A szerelem nem csak múló, változó és esélyektől függő vonzalom, hanem emberi lélek éltető tüze, egész életünket átszelő villáma, ösztönző és nevelő árama, egyik legszebb megnyilvánulása.
6. Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerû, ilyen embertelen a szenvedély? S talán nem is szól személynek, csak a vágynak? Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz? Márai Sándor
7. Gyûlölet és imádat (...). Ugyanazon tőről fakadó bolondságok. Mindkettőt szenvedély szüli, és míg a fent nevezett érzemény ki nem bomlik teljesen, aligha tudható, melyik is valójában. Böszörményi Gyula
8. Ha szeretünk valakit, az azt jelenti, hogy kiraboljuk a lelkét, s így rádöbbentjük arra, hogy a lelke hatalmas, kimeríthetetlen és megfejthető. A szenvedést az okozza, hogy nem maradéktalan a rablás. Szenvedünk a bennünk rejlő erőtől, amelyet már senki nem akar kifosztani. Christian Bobin
9. A szerelem végtelen sok átváltozáson megy át, mielőtt mindörökre szólóan életünkbe vegyülne és kitörölhetetlenül megfestené lángszínével. Ennek az észrevehetetlen egybepárolódásnak a titkát a mûvészi elemzés soha nem tudja megragadni. Az igazi szenvedély sikolyokban nyer kifejezést, vagy egy hideg ember számára unott sóhajokban... A szerelem üde forrás, virág-, kavics- és zsázsaágyból bukkan elő, mint patak, mint folyó, hullámról hullámra váltja színét és természetét, s végül beléveti magát a megmérhetetlen óceánba, melyben a gyarló szellemek csak egyhangúságot látnak, a nagy lelkek azonban örökös szemlélődésbe merülnek benne. Hogyan merészelhetnénk leírni az érzelmeknek ezeket az átmeneti árnyalatait, ezeket a végtelenül becses semmiségeket, ezeket a szavakat, melyeknek hangsúlyát visszaadni szegény az emberi nyelvkincs, ezeket a pillantásokat, melyek a leggazdagabb költeményeknél is tartalmasabbak! Minden egyes rejtelmes jelenetben, amikor észrevétlenül lángra lobbanunk egy nőért, szakadék nyílik, melyben elmerül minden költői alkotás. Ej, hát hogyan is adhatnánk vissza széljegyzeteinkkel a lélek élő és titokzatos rezdüléseit, mikor még ahhoz sincsenek megfelelő szavaink, hogy a szépség látható misztériumait megfessük? Honoré de Balzac
10. A szenvedély az ember társadalmi életének az alapköve, és jóformán minden valaha élt ember ismeri a szerelem mámorát és kétségbeesését. (...) Ha az emberek jobban értenék ennek a forgószélnek a természetét, könnyebben rátalálhatnának és fenn is tarthatnák életük folyamán a szenvedély csodáját. Helen Fisher