Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Felemelkedni arra a magasságra, ahonnan önmagadat mint idegent láthatod, igen szükséges dolog. Ez az emberi lélek legmagasabb rendû aktusa.

Lev Tolsztoj
💍 Feleség 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Fontos, hogy tisztában légy a korlátaiddal. De éppolyan életbe vágó, hogy a tekinteted a következő szintre emeld. Shunmyo Masuno
  2. Néha nekünk is idegenné kell válnunk önmagunk számára. Így a lelkünkben rejtőző fény megvilágítja azt, amit meg kell látnunk. Paulo Coelho
  3. Felemelő és szép látvány, ahogy az ember a tulajdon erőfeszítései révén válik ki úgyszólván a semmiből: ahogy eszének világával szétoszlatja a homályt, amit a természet vont köréje, ahogy önmaga fölé emelkedik, ahogy egészen az égi régiókig röpíti a szellem, ahogy óriás léptekkel - miként a nap - bejárja a világegyetem mérhetetlen térségeit, és ami még nagyobb és még nehezebb dolog, visszatér önmagába, tanulmányozni önmagát és természetét, hivatását és kötelességeit. Jean-Jacques Rousseau
  4. Élni annyi, mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és fölröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni - és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendû alkotás.
  5. Néha egy lépést kijjebb kell lépni, hogy emlékeztessük magunkat arra, kik vagyunk és hol akarunk lenni. Néha ki kell lépnünk a saját világunkból, hogy megtaláljuk önmagunkat.
  6. Az élet olyan, mint egy távolsági repülőjárat. Először el kell döntened, hova szeretnél menni, fel kell szállnod a megfelelő gépre, majd felemelkedve elindulni a célod felé. Brian Tracy
  7. Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd. Csernus Imre
  8. Az ember felülemelkedhet a dolgokon, és az igazi lelki nagyságból fakadó, őszinte közönnyel nézheti, amint az élete hol felível, hol a mélybe zuhan. Az ember tekinthet úgy a saját törekvéseire, mintha az egész csak hiúságok maszkabálja, bolondok tánca volna. Philippa Gregory
  9. A létfenntartáson túl kell, hogy legyenek tevékenységei az embernek. Ez lehet mûvészet, sport, hobbi, amiben megtaláljuk életünk magasabb rendû értelmét. Erőss Zsolt
  10. Fontos a test-lélek-szellem egysége, vagyis hogy valakinek a lelke mélyéről sugározzon az önszeretet.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat