Ugrás a tartalomra
Félsz kimondani a szót, nehogy elveszítsd, amit jelent.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak dolgok, amiket meg tudsz fogalmazni, ott vannak benned készen, letakarva, kimondani mégsem tudod. Mintha attól tartanál, hogy ha kimondod, elveszíted őket. Hogy a szó elrontja, s csak a kis részét, csak a halvány mását képes láttatni annak, amit érzel, gondolsz.
Bertók László
-
Sokan azért nem kapják meg, amit akarnak, mert félnek kimondani, mit akarnak.
-
Sok ember fél kimondani, mit szeretne. Éppen ezért nem kapják meg azt, amit szeretnének.
Madonna
-
Amit az ember nem ért, attól fél.
Lovász László
-
Félsz lazítani, félsz elengedni magad, félsz bárkit is közel engedni magadhoz, mert még véletlenül beléd lát.
Nora Roberts
-
Az ember fél a saját boldogságától, mert egyszerre lesz mit elveszítenie.
Szabó Magda
-
Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle.
Vavyan Fable
-
Ki kell mondanod azt, amit kell, mielőtt elvész az esélye.
-
Fél attól, hogy kiderül, mi lakik magában. Fél, hogy olyasmit talál odabent, amit nem tud irányítani.
Nora Roberts
-
Vannak olyan dolgok, amelyeket még félelmében sem mond ki az ember, pedig ha kimondaná, megszûnnék a félelem.
Ratkó József