Ugrás a tartalomra
Fiatalon azonnal és mindent akarunk Istentől, aki éppolyan fiatal, mint mi. Aztán megöregszünk, és az Isten is lassúbbá válik. Végtére is elég időt adott nekünk, hogy lehiggadjunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az öregedés nem lassú folyamat. Egyik nap még fiatalok vagyunk, s a másikon pedig már vének. Igen, pillanat az egész, és megöregedünk. Szinte varázsütésre. Mindannyian titkon abban bízunk, hogy mi kivételek leszünk, az egyedüli kivételek, minket majd elkerül a halál, és örökké élünk. Aztán egy nap már nem hiszünk ebben többé. Ekkor lettünk öregek.
Cserna-Szabó András
-
Életünknek csak egy kis szakaszában vagyunk fiatalok, mégis úgy tûnik, mintha örökké tartana. Az évek múltán pedig, ahogy öregszünk, egyre gyorsabban halad, így végül a két időszak egyenlővé válik.
-
Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed. Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed. Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság - az ember, a Föld, a végtelenség hírnökeit.
Albert Schweitzer
-
Ahogy beleöregszünk a középkorúságba, valami más változni kezd. Csökken az energiaszintünk. Megszilárdul az egyéniségünk. Tudjuk, kik vagyunk, és elfogadjuk magunkat, azokkal a tulajdonságainkkal együtt, amelyekért nem vagyunk odáig. És ez érdekes módon felszabadító. Már nem kell szívózni mindenért. Az élet olyan, amilyen. Elfogadjuk a ragyáival együtt.
Mark Manson
-
Vannak olyan idők, amikor nem számít, mit akarsz. A dolgok már mozgásba lendültek, az istenek már nyilvánvalóvá tették szándékaikat. A legtöbb, amit ilyenkor tehetünk, hogy felidézzük magunkban, kik vagyunk. Azután elfogadjuk a dolgokat. Úgy, ahogy jönnek. Sorban, egymás után. Egyenként.
-
A szerelem idő előtt öreggé tesz, aztán - amikor véget ér az ifjúságunk - újra megfiatalít.
Paulo Coelho
-
Az idő (...) olyan lassan telik, amíg az ember fiatal, idősebb korunkban pedig olyan, mintha röpülne.
-
Fiatalon könnyen hiszi az ember, hogy amit megkíván, azt meg is érdemli, és ha valamire elég erősen vágyik, akkor istenadta joga is van hozzá.
Jon Krakauer
-
Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az.
Jón Kalman Stefánsson
-
Idővel egyre olcsóbban adjuk: az ifjúság mindent magának követel még; a meglett férfi legtöbbje már csak egy boldog családi kört kíván; míg végül is az öregség már csak csöndet és nyugalmat kér.