Ugrás a tartalomra
Fontos elmondani a körülöttünk lévő kollégáknak, hogy milyen sokat jelent, amit csinálnak, mert amikor észbe kapunk, akkor késő lesz.
Kapcsolódó idézetek
-
Csak akkor tudod meg igazán, mi értékes, mikor már nincs többé. De akkor már késő lesz.
-
Gondoljon mindazokra, akikre nem fordít elég figyelmet, mert egy napon, mikor eltûnnek az életéből, túl késő lesz!
Francois Lelord
-
Szükség van arra, hogy az ember időnként értse is azt, amit csinál.
Boldizsár Ildikó
-
Az, hogy a megfelelő időben cselekedjünk, fontosabb, mint hogy mit teszünk pontosan.
Hakan Nesser
-
Annyi mindent kéne elmondanunk, amit nem szoktunk, mert azt gondoljuk, már késő. De igazából soha nem késő.
-
Onnan tudjuk, hogy valami fontos nekünk, ha félünk, hogy elveszítjük.
-
Az adás képessége is nagyon fontos. Hogy valakiben ez elinduljon, ha már megvan, és hogy felébredjen, ha még szunnyad. Annyi mindenünk van: áramoltassuk, adjuk tovább mindezt!
Szalay Krisztina
-
Az, hogy valaki nagyon elfoglalt, ugyebár azt jelenti, hogy nagyon fontos ember. Pedig az élet is van annyira fontos, hogy néha ráérjünk. Hogy ráérjünk élni.
-
Ami ma korainak látszik, holnap már késői lehet.
Lengyel József
-
A jó abban, hogy közöljük valakivel, hogy meghal, hogy a prioritásaira koncentrál. Így kiderül, mi számít neki. Miért lenne képes meghalni.