Ugrás a tartalomra
Furcsa lesz, ha a világ, amit megutáltunk, amely bûneink sebeitől haldoklik, nem változik semmit, haldoklik tovább. Egy kicsit több elektromos autó, egy kicsit kevesebb repülő, picit drágább repjegy, kicsit kevesebb turista, kicsit rövidebb és óvatosabb termelési láncok, de alapvetően marad minden ugyanaz. (...) És majd üldögélünk az ugyanolyan világban, szürke szmogfelhők alatt, és visszamerengünk, hogy igen, 2020 nyarán vártunk valamiféle megoldást, reménykedtünk, hogy megváltozik az életünk, hogy alkalmazkodnunk kell egy nehezen megszokható új világhoz, de nem, nem történt igazán semmi, és szégyenszemre elszalasztottuk az esélyt, és ugyanolyanok maradtunk, mint amilyenek voltunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Bármit tartogasson is a jövő, bármilyen döbbenetes változások jöjjenek is a jövő évben, a jövő évtizedben vagy a jövő évszázadban, mi valószínûleg nagyjából ugyanazt tesszük majd. Másokat hibáztatunk a bajainkért, bonyolult fantáziavilágot építünk, hogy ne kelljen szembenézni bûneinkkel.
-
Olyan korban élünk, amikor a technológia szinte korlátlan lehetőséget kínál arra, hogy elfoglaljuk magunkat, mi azonban mégis zavartabbá és elszigeteltebbé válunk, mint valaha. Olyan ez, mint a repülés, amikor a világ ezer kilométer per órával száguld el alattunk, mi pedig azt sem tudjuk, hol vagyunk valójában. Ha szerencsénk van, néha megpillanthatjuk az óceán csillogó vizét vagy a távoli sötét felhőkön áttörő fénycsíkokat. Az út nagy részében viszont félig öntudatlan utasokként próbáljuk elütni az időt valamivel a megnyugtató földet érésig. Ha a cél az út maga, akkor azt kell megtanulnunk, hogyan legyünk jobb utazók.
-
Az elmúlt másfél év történéseinek, ha csak egy-egy részletét nézzük, a világ lezárása, a vírus eredete körüli maszatolás, az online-élet, a távolságtartás, egy-egy részlet is félelmetes, és akkor még ott van, hogy gőzünk sem volt, mekkora a baj, és kit miképpen fog érinteni. Azt gyanítom, hogy mindezek ellenére a világ nem sokat fog változni, ahogyan az ember sem fog visszatalálni az alázathoz. Ha elmúlik a baj, minden a megszokott kerékvágásba csúszik vissza. Persze azért titkon bízom benne, hogy az emberek sok mindent végiggondoltak, és több elevenséggel, érzelemmel és megbecsüléssel élik majd a napjaikat.
Háy János
-
Ugyanabban az időben élünk. Ugyanazon az ösvényen járunk. Valaki elöl, valaki hátul, de az ösvény ugyanaz. Az élet ugyanaz. A jövővel kapcsolatos álom is nagyon hasonló: a többség azt szeretné, hogy homályos, fényes és távoli legyen. (...) Sokan járunk ezen az ösvényen, és ha valamiben biztosak lehetünk, az az, hogy egyszer mindannyian a végére érünk. Vajon szakadék vár ott ránk? Zöld rét? Újabb ösvény? Csak annyit tudunk, hogy fogalmunk sincs.
Linn Skaber
-
A halál árnyékában elgondolkodunk az életünkről. Átkozzuk magunkat, hogy sok mindent másként kellett volna csinálnunk. Fogadkozunk, ha megússzuk és kapunk még egy esélyt, akkor mindenen változtatunk. Na és mit teszünk, ha elmúlik a veszély, elmúlik a félelem, és tényleg kapunk még egy esélyt? Ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Mert az emberek soha nem változnak. Csak még rosszabbak lesznek.
-
A halál árnyékában elgondolkodunk az életünkről. Átkozzuk magunkat, hogy sok mindent másként kellett volna csinálnunk. Fogadkozunk, ha megússzuk és kapunk még egy esélyt, akkor mindenen változtatunk. Na és mit teszünk, ha elmúlik a veszély, elmúlik a félelem, és tényleg kapunk még egy esélyt? Ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Mert az emberek soha nem változnak. Csak még rosszabbak lesznek.
-
Az élet kifolyik a kezünkből, és más lenne, ha lenne mi után vágyakoznunk, hogy ötven vagy hatvan után is legyen részünk valami luxusban, de nem így lesz, igaz? Az élet most ilyen, és csak rosszabb lesz. Minden. A legjobb, amiben reménykedhetünk, az, hogy meghalunk, mielőtt még teljesen elviselhetetlenné válik. A hőség, a víz meg az étel szempontjából. Hogy még néhány évig mûködőképesen tudjuk tartani a társadalmat, majd a következő világjárvány megint leállít mindent. Hogy nem kell rovarokat ennünk. Hogy a rasszisták és az őrültek nem szerzik meg a világ még nagyobb részét. Hogy lesz kávé, amit otthon megihatunk.
Jens Liljestrand
-
A régi világból csak valami homályos kép maradt az emlékezet peremén. Múltbéli életünk halovány benyomásai úgy élnek bennünk tovább, mint fantomvégtagok. A civilizáció maradványait felismerjük (épületeket, autókat, úgy általában az egészet), de semmi személyes nincs bennük. Nincs történetünk. Csak úgy itt vagyunk.
-
Vannak kérdések, amikre nincsen válasz. (...) Ez egy változó világ, és mi magunk vagyunk a legfurcsább változás. Rengeteg behatásra reagálunk. A jövőnk folyton újrarendeződik. Van viszont egy akadály, amitől meg kell szabadulnunk. Ez megköveteli tőlünk, hogy megtegyünk egy brutális dolgot, hogy legdrágább, legforróbb vágyaink ellenében cselekedjünk... De kénytelenek leszünk megtenni.
Frank Herbert
-
Ránk, emberekre nagyon jellemző, hogy amíg a dolgok függőben vannak, és van még esélyünk rá, hogy tovább és egyre tovább húzzuk, mindig reménykedünk, hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót, és ezért sohasem ragaszkodunk hozzá, hogy ott legyünk boldogok, ahol éppen vagyunk. De mihelyt megállapodunk, és azt hisszük, hogy most aztán biztos a siker, ott állunk egy téglafal előtt. Nem fordul felénk a szerencse, sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára. És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre, amikor még elszökhettünk, és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltûnhettünk. Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat, újabb esélyeket, csodálatos dolgokat, és kergetjük egyre tovább az álmokat, és közben provizórikus életet élünk.
Carl Gustav Jung