Ugrás a tartalomra
Az elmúlt másfél év történéseinek, ha csak egy-egy részletét nézzük, a világ lezárása, a vírus eredete körüli maszatolás, az online-élet, a távolságtartás, egy-egy részlet is félelmetes, és akkor még ott van, hogy gőzünk sem volt, mekkora a baj, és kit miképpen fog érinteni. Azt gyanítom, hogy mindezek ellenére a világ nem sokat fog változni, ahogyan az ember sem fog visszatalálni az alázathoz. Ha elmúlik a baj, minden a megszokott kerékvágásba csúszik vissza. Persze azért titkon bízom benne, hogy az emberek sok mindent végiggondoltak, és több elevenséggel, érzelemmel és megbecsüléssel élik majd a napjaikat.
Kapcsolódó idézetek
-
Olyan könnyû bízni az emberekben. Azt hinni, hogy a világ megváltozhat egyetlen éjszaka alatt. Tüntetünk a merényletek után, pénzt gyûjtünk, ha lesújt a katasztrófa, kitesszük a szívünket az internetre. De minden lépés után majdnem ugyanolyan nagyot lépünk vissza. A változások olyan lassan következnek be, hogy alig észrevehető, mikor tényleg megtörténnek.
Fredrik Backman
-
Nem attól félek, hogy megbetegszem. Akkor mitől félek? A járvány következményeitől. Hogy a civilizációnk csupán kártyavár. Félek a lenullázódástól, de az ellenkezőjétől is: hogy hiábavaló lesz a félelem, elmúlik, és utána nem változik semmi.
Paolo Giordano
-
Senki nem aggódik igazán olyan dolgok miatt, amelyek évmilliók múlva fognak csak bekövetkezni. Még ha úgy érzi is valaki, hogy aggódik emiatt, igazából csak becsapja önmagát. Valami más, sokkal hétköznapibb dolog miatt aggódik, vagy egyszerûen rossz az emésztése; de valójában senki nem válik súlyosan boldogtalanná olyasvalaminek a gondolatától, ami millió és millió év múlva fog megtörténni a világgal. Így hát, noha lehangoló arra gondolni, hogy az élet egyszer majd kihal - legalábbis szerintem a legtöbben lehangolónak tartják, bár néha, mikor belegondolok, mit csinálnak az emberek az életükkel, szinte vigasztalónak érzem a gondolatot -, ettől még nem válik nyomorúságossá jelenlegi életünk. Pusztán arra sarkall minket ez a gondolat, hogy inkább más dolgokkal foglalkozzunk.
Bertrand Russell
-
A gyász és a lezárás természetes dolog ilyen fiatal korban is. Nem bûn az, ha valaki tovább él, és mer boldog lenni. Attól a halottak emléke nem lesz kevesebb.
-
Furcsa lesz, ha a világ, amit megutáltunk, amely bûneink sebeitől haldoklik, nem változik semmit, haldoklik tovább. Egy kicsit több elektromos autó, egy kicsit kevesebb repülő, picit drágább repjegy, kicsit kevesebb turista, kicsit rövidebb és óvatosabb termelési láncok, de alapvetően marad minden ugyanaz. (...) És majd üldögélünk az ugyanolyan világban, szürke szmogfelhők alatt, és visszamerengünk, hogy igen, 2020 nyarán vártunk valamiféle megoldást, reménykedtünk, hogy megváltozik az életünk, hogy alkalmazkodnunk kell egy nehezen megszokható új világhoz, de nem, nem történt igazán semmi, és szégyenszemre elszalasztottuk az esélyt, és ugyanolyanok maradtunk, mint amilyenek voltunk.
-
Bármit tartogasson is a jövő, bármilyen döbbenetes változások jöjjenek is a jövő évben, a jövő évtizedben vagy a jövő évszázadban, mi valószínûleg nagyjából ugyanazt tesszük majd. Másokat hibáztatunk a bajainkért, bonyolult fantáziavilágot építünk, hogy ne kelljen szembenézni bûneinkkel.
-
A bátor kiállás nem a győzelemre megy ki. Egy olyan világban, ahol a hiány és a szégyen dominál, a félelem az ember természetévé vált, a sebezhetőség felforgató dolognak hat. Kellemetlenül érinti az embereket. Néha egy kicsit veszélyes is. És vitathatatlan: azzal, hogy kimondjuk, amit gondolunk, hatalmas kockázatot vállalunk, azt, hogy esetleg megbánthatnak minket. De (...) semmi sem olyan kellemetlen, veszélyes, vagy bántó, mint az, ha az életemet egy kívülálló szemével nézem, és csak álmodozom arról, hogy milyen is lenne, ha bátran előlépnék, és a többiek tudomására hoznám, hogy én mit szeretnék.
Brené Brown
-
A járványhelyzet eddig nagy próbatétel, az egyéni és közösségi reakciók eltérők. Sokakban növekszik a szorongás, a kiszolgáltatottság és a kilátástalanság érzése, s ezek a szorongások tovább rombolhatják a társadalom szövetét. Bezárkózás, bûnbakképzés, félelem az idegenektől - gyakran szembesülünk azokkal a konkrét történetekkel, amelyek arra utalnak, hogy a karantén láthatatlan falakat emelt közénk, s ezeket a falakat nehéz lesz lebontani. Ugyanakkor számtalan olyan kezdeményezéssel is találkozunk, amelyek megmutatják a szolidaritás és az önzetlenség erejét.
Kiss Tibor Noé
-
Nem félek. Azt hiszem, a félelem teljes egészében a várakozásból, az előérzetből fakad. Hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük, hogy bajunk esik, rettegünk a ránk váró fájdalomtól. Mindez elmúlik, ha egyszerûen elfogadjuk, hogy vége. Nem is rossz tudni, hogy nincs jövő. Felszabadító.
-
Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a baj csak másokkal esik meg, nem velünk. Aztán egy nap bekövetkezik. Lerombol mindent. Az emlékeket, az érzéseket. A szív megtelik fájdalommal, betelepszik, nézi, ahogy szenvedsz. Azt mondjuk, hogy ezt nem lehet túlélni, de aztán az élet fogva tart, nem tudni, miért.