Ugrás a tartalomra
Gyakran előfordul, hogy nem a másikat nem szeretjük már, hanem azt, amivé a kapcsolatunk lett. Egy pár mindkét fele felelős a kapcsolat minőségéért. Ha újra akarja éleszteni a tüzet, szítson szikrákat! Ne mindig a másiktól várja a kezdeményezést.
Kapcsolódó idézetek
-
A kapcsolatok zöme azért megy tönkre, mert nem bírjuk ki egymás természetét. Irritál minket. Sokan úgy mennek bele egy párkapcsolatba, hogy "majd megnevelem". Felejtsd el! Nem tudjuk egymást megváltoztatni. Minden szokás előbb-utóbb jellemmé válik, s azt nagyon nehéz megváltoztatni. Újjá kellene születni hozzá, s ez nagy ritkaság. Egyet tehetsz érte: hogy szereted.
Müller Péter
-
Egy kapcsolatban nem az számít, hogyan néz ki a másik, hanem az, hogy hogyan érzed magad a párod mellett. Mert a szikra, a lángoló szenvedély elmúlik, és ha két ember csak a külsőségek alapján talált egymásra, akkor az együtt töltött napjaik meg vannak számlálva. Amint alábbhagy a mindent felemésztő vágy, nem marad belőlük semmi, csak két kiégett idegen, akikben semmi közös nincs. Egymásra unnak, és új társat keresnek. Ezzel ellentétben, ha két ember lelke kapcsolódik, azt nincs olyan erő, amely szét tudná választani.
-
Ha valaki már régen adta jelét, hogy szeret, akkor én úgy érzem, hogy már nem. Főleg, ha közben másnak is adott szeretetet. Ezért nekem folyamatosan kell az, hogy mások éreztessék a szeretetüket velem, különben elvész, és ezzel együtt én is.
-
Akinek megromlik a párkapcsolata, többnyire hajlamos a másik felet hibáztatni. Világosan látja, miben kellene a másiknak megváltoznia ahhoz, hogy mûködjék a kapcsolat, de igen nehezen ismeri fel, mivel járul hozzá ő maga a problémák kialakulásához.
Jorge Bucay
-
Való igaz, hogy egy kapcsolatban az egyik fél mindig jobban szeret. A baj azonban akkor van, ha mindig ugyanaz. Ha csak az egyik lángol, ha csak az egyik hozná le a csillagokat a másiknak, ha csak az egyik adja szívét-lelkét. Mindig csak ő. Mert így valójában egyedül van a kapcsolatban. Ami így nem is kapcsolat. Hiszen a kapcsolat éppen a kapocstól válik kapcsolattá. A kölcsönös érzéstől. A kölcsönös szerelemtől. Amiben persze lehetnek hullámzások, sőt, egészen biztosan vannak, de ezek kiegészítik egymást. Hol az egyik szeret jobban, hol a másik. Így erősítik, így egészítik ki egymást folyamatosan.
Csitáry-Hock Tamás
-
Az a fontos, hogy az ember maga szerelmes-e. Ha szerelmes, akkor sok mindent megtehet azért, hogy a másik viszontszeresse, de ha nem szerelmes, akkor csak az idejét és az energiáját fecsérli.
Mérő László
-
Könnyûnek tûnik megtenni az első lépést a másik irányába, sokan mégsem teszik meg. Ezért van annyi válás. Kár! Hány szerelem megy tönkre, pedig némi erőfeszítéssel újra fellángolhatnának!
Raphaëlle Giordano
-
A párkapcsolatot már az elejétől kell "jól" indítani. Ami már úgy "valahogy" elindult, azt nagyon nehéz más irányba terelni.
Marie Clarence
-
A párokat ugyanazok az erők választják külön, amelyek összehozták őket. Nem a szikra, hanem az egyensúly vész el, gyakran azért, mert a környezetükben történik alapvető változás.
-
A legkönnyebb a szeretett embert - nőt vagy férfit - felelőssé tenni azért, hogy kapcsolataink kiégnek, elromlanak.
Popper Péter