Ugrás a tartalomra
Gyöngéd kézzel végigsimította a követ, kitapintva rejtett hajlatait, vonalait. Egy éve van már itt, és most először érinthet fehér szobormárványt!
- Mi ez a különös érzés bennem? - kérdezte egész testében remegve. A tejfehér márványt elevennek látta, nem is kételkedett benne, hogy lélegzik, él, érez és - ítél. Nem szabad megcsalnia várakozásában! Félelem nélkül, de mély tisztelettel közeledett hozzá. Mi ez a különös érzés?...
Szerelem - felelte egy hang, belül a lelkében. Nem döbbent meg, nem is csodálkozott, tudta, hogy igaz. És most már csak az volt halálosan fontos, hogy szerelme ne maradjon viszonzatlan. Igen - a márvány az élete és végzete. Csak most, ebben a pillanatban, amikor gyöngéd, szerető kézzel végigsimította a fehér követ, csak most támadt egészen életre ő maga. Kisfiú kora óta fehér márványszobrokat akar faragni - többet nem kíván, kevesebbel nem éri be.
Kapcsolódó idézetek
-
Újból számadást csinált közel tízéves szerelmi múltja emlékei között, és ismét arra a következtetésre jutott, hogy itt nincs gondolkozni való: végre megtalálta az igazit, a gyémántot, amelyre csak egyszer lehet egy életben akadni. Ezt a gyémántot, a ragyogó és színes gyémántot magához kell kapcsolni, akár a puszta kezével is, és soha el nem bocsátani, mert különben egész életében csak vágyni fog a fénye után.
-
Kíváncsi voltam, milyen érzés lehet első látásra beleszeretni valakibe. De abban a pillanatban, ahogy megláttam őt, azonnal megéreztem. A kezeink csak egy pillanatra értek össze, de a szívem hevesen dobogni kezdett. Ez volna a szerelem?
-
A mester a kezébe vette az anyagot... az ezüstöt. A holt fémet. Aztán alakítani kezdte. Formálta, kerekítette, vékonyította, szélesítette. Keze alatt kezdett kialakulni az ékszer. A gyûrû. Ami még kapott egy különleges mintát, egy szimbólumot, az élet jelképét. így lett kész a gyûrû. Egy egyszerû, pénzben alig mérhető ékszer. Mégis értékesebbé vált minden gyémántnál, aranynál, bármilyen megmunkált, szemnek csodálatos ékszernél. Mert egy napon csoda történt. A holt ezüst élő gyûrûvé lett. Szíveket összekötő ékszerré.
Csitáry-Hock Tamás
-
Belesajdult a szívem, és végre nem a rossz fájást éreztem, hanem a jót, a felszabadítót, a szerelem hirtelen kristályosodását, azt a szent pillanatot, ami néha, egy pillantásra, egy érintésre lecsap, hogy igen, szeretem ezt az embert, ezt tudtam, de hogy ennyire nagyon szeressem... maga a boldogság. A tiszta szerelem, ami elûzi a rettegést, a kételyt, a borzalmakat. Meleg, tavaszi szellőként cirógatta végig a testem, az élet szikráját csiholta fel bennem.
Laurell Kaye Hamilton
-
Soha, semmilyen emberi találkozás alkalmával nem éreztem még ezt a különös közelséget, mint ez este, e pillanatban - nem tudom megmondani ez érzés nevét, csak arra emlékszem, hogy a várakozásnak valamilyen rendkívüli izgalma ejtett meg. Az élet ritka pillanatainak egyike volt ez, mikor egy ember a szenvedély, a megszállottság vagy a hit erejével feltár valamit a világ rejtett értelméből egy másik ember előtt.
Márai Sándor
-
Megint benne voltak a drótok és csövek. Az üvegdoboz lecsukva. Nem mozgott. Fehérbe burkolva feküdt. Pihés volt a haja, egyenes szálú, sötét. Szerettem volna megérinteni, megérinteni a bőrét, érezni az ujjaimmal, milyen puha. A két kis keze szorosan ökölbe szorítva feküdt kétoldalt a feje mellett. Nem szóltunk semmit. Hallottam a saját lélegzetem, a szüleim szapora, ijedt lélegzetvételét mellettem. Hallottam, ahogy visszaszippantják a könnyeiket. Figyeltem. Erősen figyeltem, és a zajokon át egyszer csak meghallottam a kicsit, lélegzete finom, távoli sípolását, mintha másik világról jönne. Erősebben figyeltem, míg azt nem hittem, a szívverését hallom. Azt mondtam magamnak, ha elég erősen figyelem a légzését, vigyázok a szívdobbanásaira, nem hal meg.
David Almond
-
Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. És megkérdezte, halk, érzéki, alig hallható hangon:
- Most mire gondolsz?
Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretlek. És a világba akarom ordítani, hogy mindenki hallja, szeretlek. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol.
Tomán Edina
-
Csodálatos érzés, amikor az ember szíve már attól hevesebben kezd verni, hogy a kedvese közelében lehet. Még meg sem érinti, de már elönti a forróság. Egy ember életében ez a legfontosabb dolog, épp ezért úgy vélem, nem szabad elkapkodni. Meg kell gyôzôdni arról, hogy valóban igazi az érzés, nem csak afféle fellángolás, vagy testi vonzalom.
-
Először felfogta a sorsát - majd megkísérelt lázadni -, s most egyszer s mindenkorra beletörődött. Olyan fájdalmas, szelíd és oly szép volt ez. Sírt - csendes, fullasztó sírással -, sírt, hogy egész teste reszketett belé. Oly kimondhatatlanul szerette mindazt, amit most itt kell hagynia. A napot, a füvet, a földet. Mind, mind az embereket. S attól, hogy tudott már sírni és szeretni, nagyon boldog lett. Nem volt már benne szemernyi keserûség sem - többé nem félt a hosszú álomtól. Annyit tudott csak: mindaddig, míg egy szikrányi élet lesz benne, kinyúl minden létező felé, a kedves és gyönyörû világ felé, a titokzatos és csodálatos élet felé. Tudata utolsó rezdülésével is ezeket érzékeli majd: a földet, a fákat, a madárdalt és az ég kékjét.
Mika Waltari
-
Van, aki úgy tud fogni, érinteni, hogy azt érzem, hogy tökéletes a testem. És nem azért tökéletes, mert ilyen, vagy olyan, hanem a maga egyértelmûségében, önmagáért és önmagától tökéletes. Mint egy földcsuszamlás, vagy hegygerinc, olyan nyilvánvalóan önmaga. És ahogy fog, érint, elkezd a testem élni a kezei között. Zsizsegnek az atomok és molekulák, ünnepel az egész test! Az érintés legalább olyan sokrétû, mint az írás mûfajai. Történeteket lehet kibontani érintés közben.
Soma