Ugrás a tartalomra
Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene adnod; ha még hozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban-megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal, akkor boldogan élsz. Márpedig ebben senki meg nem akadályozhat.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha bátran és kompromisszumok nélkül élsz, akkor az élet mindent könnyedén elrendez, és minden segítséget megad ahhoz, hogy megvalósuljon, amit elképzeltél. De fontos, hogy jó szándékú légy, és hogy dolgozz meg a céljaidért!
-
Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon - egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.
Ralph Waldo Emerson
-
Mindenki saját maga dönti el, akar-e jól élni vagy sem. Ha jól akarsz élni, hagyd figyelmen kívül azokat a dolgokat, amelyek fölött semmi hatalmad nincs. Szarj a győzelemre. Maradj közömbös a fájdalom és az öröm, a szegénység és a gazdagság iránt. Ha így élsz, harmóniába kerülsz a természettel és Istennel. Magaddal. Boldog leszel.
Cserna-Szabó András
-
Ember módra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek.
Márai Sándor
-
Ne gondold, hogy hasznodra van az, ami egyszer valamikor talán arra késztet, hogy megszegd a szavadat, hogy szemérmetlen légy, hogy valakit gyûlölj, gyanúsíts, megátkozz, hogy valaki előtt alakoskodj, hogy olyat kívánj, amihez fal és takaró kell. Mert aki első helyre teszi az értelmet, a benne lakó géniuszt és az ebből fakadó erény szent szolgálatát, az nem csinál semmiből tragédiát, nem sóhajtozik, nem keresi sem a magányt, sem az embersûrût. Élni fog - s ez a legfontosabb! - anélkül, hogy az élethez ragaszkodnék, vagy eltaszítaná magától. A legcsekélyebb aggodalmat sem okozza neki, hogy lelke hosszabb vagy rövidebb időre van-e összekötve porhüvelyével. S ha már most mennie kell, olyan könnyû lélekkel távozik, mintha valami más dolga akadna, amit tisztesen, sőt méltósággal lehet elintézni. Csak attól az egytől óvakodik egész életen át, hogy értelme valami olyan ügybe bonyolódjék, ami méltatlan volna egy eszes, közösségi életre született lényhez.
Marcus Aurelius
-
Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Mint hogyha újjászülten élnél.
Mit akar? - kérdd meg minden naptól.
És minden nap felel majd akkor:
Tetteidnek tudjál örülni,
Más tetteit tudd megbecsülni;
Főként ne gyûlölj egy embert se,
S a többit hagyd az Úristenre!
Johann Wolfgang von Goethe
-
Úgy élj, hogy visszanézhess. Ne haraggal, hanem örömmel forgathasd át emlékeidet, visszafelé. Nehogy sajnálkoznod kelljen... Okosan élj. De főleg: szépen. Gazdagon, ne a szó anyagi értelmében, hanem szellemeikben. Ahogy a vonuló vadak hagynak nyomot maguk után, úgy hagyj te is. Hogy rád találjanak, ha keresnek. Hogy rád találhasson, aki keres. Hogy ne felejtsék el a vonulásodat. Jeleket hagyj a világban, téged jelzőket. Gondolatokat, amelyek rád mutatnak. Emlékeket, bármilyen, csak markáns legyen... akkor jól éltél. Akkor éltél helyesen. Úgy élj, olyan megfontoltan, okosan és szépen, hogy még az elmúlás fájdalmát is eltakarja a jóleső emlékek felizzó melege. Úgy élj!
-
Mindig azt tedd, ami a szívedből fakad. Ha így élsz, nem leszel elégedetlen, nem fogsz irigykedni, nem áhítozol arra, ami a másé.
Mitch Albom
-
Az ember gazdagságot, tekintélyt, mindent veszíthet, a lelki boldogsága azonban legfeljebb csak háttérbe szorulhat, de újra és újra éled, amíg csak él. Amíg bátran nézel az égre, addig érzed, hogy tiszta a lelked és újra boldog leszel.
Anne Frank
-
Az élet akkor jó, ha elégedett vagy a jelennel, nagy reményeid vannak a jövőddel kapcsolatban, és megbékéltél a múlttal. A boldogság nem egyetlen hozzávalóból készül.
Meik Wiking