Ha a lélek örökké élő lenne, s a testét Változtatná, mindig mássá lenne az élők Nemzete: gyakran gyáván megfutamodna a hirkán Fajtájú eb a szarvastól, s reszketve repülne Légbe a rémült ölyv, ha galamb közelítene hozzá. Ostoba lenne az ember s bölccsé válna az állat.

Kapcsolódó idézetek

1. A lélek csupán a test énje, hanem a szellem jóval több; csak a szellem köthet össze minket a többiekkel és az egész Mindenséggel. És a szellem mintha védettebb, sebezhetetlenebb lenne, mint a lélek, mely oly könnyen szenved.
2. Lelkünk két - egymással rossz viszonyban élő - testvérből áll: egy gondolkozó és egy érző szellemből. A két alak értékének összege állandó, egyik csak a másik hátrányára növekedhet. (...) Ennek az egészségtelen állapotnak csak akkor lesz vége, ha a differenciáló kiválasztódás létrehozza az embert, akinek a lelke csak egy alakból áll: vagy tisztán gondolkodóból - ez az ember mindig győzni fog - vagy egy tisztán érzőből: ezt az embert sohasem lehet majd legyőzni, mert legyőzetését nem fogja tudomásul venni.
3. Mint ahogy azt látjuk, hogy a víz s más nedv, ha edénye Széttörik, elfolyik és lassanként szerteszivárog, És szétfoszlik a köd meg a füst is a híg levegőben, Hidd el, hogy lelkünk is szétfolyik, és hamarabb vész El, s gyorsabban változik ismét őselemekké, Mint hogy az ember testéből kiszakadva elillan. És ha a test, mely edényképpen szolgál vala néki, Nem képes megtartani többé, összetöretvén, Vagy mert megritkult, az erekből vére kifolyván, Hogy hiheted, hogy a lég meg tudná tartani egyben, Bár az a testünknél sokkal ritkább szövedékü? Titus Lucretius Carus
4. Kinek a lelke gyönge, annak az esze is hitvány. Az ilyenek mindennél erősebben befolyásolják a körülöttük élők sorsát.
5. Az ember feljő, lelke fényfolyam, A nagy mindenség benne tükrözik. Megmondhatatlan kéjjel föltekint, Merőn megbámúl földet és eget; De ifjusága gyorsan elmulik, Erőtlen aggott egy-két nyár után, S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia. Kiirthatatlan vággyal, amig él, Túr és tünődik, tudni, tenni tör; Halandó kézzel halhatatlanúl Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is, Még a hiúság mûve van porán. Vörösmarty Mihály
6. Két lény él bennünk tehát, az egyik egy tudatos és racionális, alapvetően közvetlen, a másik gátlásos, félénk, néma álmodozó. Általában béke van köztük, amik vagyunk, kettőjük közös mûve. De sokszor éljük át, hogy mást súg az eszünk és mást a szívünk. (...) A bennünk élő két lény olykor ide-oda rángat minket. Az ember az evolúciója során megtanulta, hogyan nyomja el az egyiket vagy a másikat. Szendi Gábor
7. A személytelen erőkkel és a sorssal nem tud mit kezdeni az ember; örökké idegenek maradnak számára. Ha azonban az elemekben is szenvedélyek viharzanak, mint a saját lelkünkben, ha maga a halál nem valami spontán folyamat eredménye, hanem egy rossz szellem erőszakos cselekedete, ha a természetben mindenütt olyan lények vesznek bennünket körül, melyekhez hasonlókat saját környezetünkből ismerünk, akkor fellélegezhetünk, mert immár biztonságban érezhetjük magunkat a bizonytalanságban is és értelmetlen szorongásainkat lelkileg feldolgozhatjuk. Sigmund Freud
8. A halottak általában türelmesebb természetûek, mint mi, élők, ami leginkább azon látszik, hogy milyen nyugodtan fekszenek a sírjukban, az ember meg ugrál, mint a rémült mezei egér, és azon ritka alkalmakkor, mikor egy helyben marad, akkor is egész testében reszket és remeg, de olyankor is olyan, mint az egér, ebben az esetben háziegér, ami megmenekül a macskától, és a lyukában lapulva tovább fülel, remélve, hogy a macska föladja és távozik, de nem tudhatja, de nem tudhatja, hogy ott van-e még vagy már elment, mert a cica is képes mozdulatlanul várni anélkül, hogy a térdízületei elmerevednének. Sjón
9. Milyen különös az, miszerint az emberben két egészen különböző lény dolgozik: az ész és a szív; s aszerint, amint az egyik vagy másik lesz túlnyomóvá, változik át az ember jelleme, sorsa, élete, úgy, hogy mondhatni: "Mindenki két különböző embert foglal magában, az egyik az ész, a másik a szív embere. A szív és az ész két különböző ember..." Jókai Mór
10. Egész életünk azon fordul meg, vajon megismerjük, halhatatlan vagy halandó-e a lelkünk. Kétségtelen, hogy aszerint, vajon halandó a lélek, vagy halhatatlan, tökéletesen különbözőnek kell lennie az erkölcsnek is. Blaise Pascal