Ugrás a tartalomra
Ha azt akarod, hogy a gyermekeid, a feleséged és a barátaid örökké éljenek, együgyû vagy: hiszen olyasmit kívánsz, aminek megvalósítása nem áll módodban, s a más hatáskörét akarod bitorolni. Akkor is balga vagy, ha azt akarod, hogy a szolgád sohase kövessen el hibát: hiszen azt akarod, hogy a hitványság ne legyen hitványság, hanem más valami. De ha azt akarod, hogy törekvéseid megvalósuljanak, azt elérheted. Abban gyakorold tehát magad, ami hatalmadban áll.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha tudod, mit várj, tudd, mit felelj;
ez különböztet bölcset s balgát.
Balga emberek örök átka,
hogy csak azt látják, ami megvolt.
-
Ha csak olyan dolgokat kívánsz kikerülni, amelyek a hatalmadban vannak, s a természettel ellentétesek, sohasem fogsz nem kívánt dolgokba bonyolódni, de ha a betegséget, a halált és a szegénységet akarod kikerülni, szerencsétlen leszel.
Epiktétosz
-
Az igaz nem akar munkájával semmit se elérni, mert mindazok, akik munkáikkal valamit keresnek, vagy azok, akik munkáikkal valami célba vesznek, szolgák és béresek. Ezért, ha az igazság formáját akarod magadra ölteni, és azzá átformálódni, ne igyekezzél semmire, és ne vegyél célba semmit munkáiddal, sem az időben, sem az örökkévalóságban, ne akarj érte se bért, se boldogságot, se semmi mást, mert az ilyen munka mind halott.
Eckhart mester
-
Bármivel foglalkozz is, egyedül az elszántságon múlik minden. Ha valóban el akarsz érni valamit, minden bizonnyal el is fogod érni... Ha mûvelt akarsz lenni, az leszel. De csak akkor, ha igazán akarod, ha mindennél jobban akarod, és nem akarsz még száz különféle dolgot ugyanolyan nagyon.
William James
-
Légy nagylelkû, de maradj következetes. Hisz tudod, se hatalmad, se erőd, sem életed nem a sajátod. Ne gondold hát, hogy kiváltságos jogaid vannak, ne hidd, hogy több vagy másoknál. Győzd le gyarlóságod, vagy az győz le téged! Minden fáraónak van egy Mózese, minden gonosznak egy angyala. Imádkozz és emlékezz! Ne feledd, hogy miből lettél, s hogy mivé leszel majd a végén.
-
Úgy éltek, mintha örökké élnétek, sohasem jut eszetekbe törékeny voltotok, nem veszitek észre, mennyi telt már el az időtökből, úgy vesztegetitek, mintha dúskálnátok benne, vagy bőviben volnátok, holott közben talán az az utolsó napotok, amelyet valamilyen formában egy embernek vagy egy ügynek szenteltek. Mindentől halandók módjára féltek, de mindent úgy kívántok, mintha halhatatlanok volnátok.
Lucius Annaeus Seneca
-
Adj egy esélyt magadnak. Legalább egyet egy új életre, egy boldogabbra, olyanra, amiben a helyedet érzed. Mert addig, amíg nem ott vagy, ahol lenned kell, folyton boldogtalan leszel, és ha nem hallgatsz arra a késztetésre, ami azt ordítja, hogy tegyél már végre valamit, szépen meghalsz. Meghal a lelked, belehal a hitetlenségedbe, abba, hogy képtelen voltál elhinni magadról, hogy igenis többre vagy képes annál, mint amiben épp vagy. Ha nem tesz boldoggá az életed, tervezz újra, találd meg azt a valamit, amiért bármikor boldogan felkelsz. Töröld el a korlátokat, nincs rájuk szükség. Vagy hagyd meg őket, és élj örökre rabként.
Tony Robbins
-
Képzeld el, hogy az élet célja a te boldogságod, és akkor az élet kegyetlen badarság. Ismerd fel azt, amit az emberi bölcsesség is, értelmed is, szíved is mond neked: az élet annak a szolgálása, aki téged a világba küldött, és akkor az élet folytonos örömé válik.
Lev Tolsztoj
-
A végén csak egy életed van, ami a tiéd, és ezt ki kell használnod. Tedd, amit szeretsz, töltsd az idődet olyan emberekkel, akiket szeretsz - nagyon egyszerûnek hangzik, de ha megnézed az embereket és a helyzeteket, akkor nem olyan egyszerû. Sokak esetében ez nem rajtuk múlik.
Sebastian Vettel
-
Ha egyedülállóként nem vagy boldog, házasként sem leszel az. Ha nem hiszitek el, kérdezzétek meg bármelyik házas embert! Ha nincs hited Istenben, akkor legalább próbálj meg boldogan élni. De ennek az életnek minden áldása: a pénz, az örömök, bármi, amire nagyon vágytok, csak ideig-óráig tart. Ezért ha a boldogságotokat ilyen mulandó dolgokban keresitek, akkor legalább annyira mulandó lesz a boldogságotok is.
Nick Vujicic