Ugrás a tartalomra
Ha egy tudós eredményesen akar munkálkodni szakterületén, tanulmányoznia kell a szomszédos tudományokat is.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy jó kutató egész életében tanul, ha a tanulás lezárul, azt a kutatás is hamar követi.
-
Ha valaki azt látja, hogy szomszédjai területén más hatalmak befolyásolják a folyamatokat, nyilván nem szívesen szemléli ezt tétlenül.
Tim Marshall
-
Ha valaki bármilyen szakterületen sikeres akar lenni, jobb, ha észben tartja, hogy a versenytársai éppen olyanok, mint ő maga: felkészültek, remek teljesítményt nyújtanak, és készen állnak a munkára.
Barabási Albert-László
-
A tudománynak a feladata, hogy a tágabb kereteket próbálja meg úgy fölvázolni, hogy egy mélyebb tudás alapján azért a jogalkotó számára is hasznos konklúziókra jusson.
-
A jó tudósnak mélységesen tisztelnie kell a természet titkait.
-
Aki tudós, a falon is átlát, mindent hamarabb kitud.
Borisz Leonyidovics Paszternak
-
Amennyiben a tudós bizonyos abban, hogy az ő kutatásának megvan a helye az emberiség tudásának összképében, és tudja, hogy hozzájárulása milyen szerepet játszik az össztudás nagy mozaikjában, akkor sok esetben képes, sőt köteles azt úgy ismertetni, hogy ne csak szaktársai értsék. Úgy tûnik, sok tudósnak nehezére esik e kötelesség teljesítése.
Konrad Lorenz
-
Ha valaki tud valamit, annak meg kell osztania másokkal is, hogy előre tudjunk haladni.
-
Nem elég, ha az ember csak a legszûkebb szakterületét mûveli. Olvasni, beszélgetni kell másokkal, nem lehet a laboratóriumba "bezárkózni".
Perczel András
-
Aki jól tud hallgatni, amellett, hogy mindenhol kedvelik, egy idő után meg is tanul egy-két dolgot.
Wilson Mizner