Ugrás a tartalomra
Ha kitûzzük a célt, hogy hova akarunk eljutni egy kiránduláson, akkor minden lépésünkkel, amit megteszünk, egyre közelebb jutunk a célunkhoz. Még ha néha letérünk is az útról, ha újra a célra nézünk, akkor korrigálhatunk, és ha kicsit lassabban is, de eljuthatunk a célunkhoz.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha tudjuk, hova akarunk menni, akkor minden kisebb jelentőségûnek tûnő döntésünk esetében is az vezet bennünket, hogy egyre közelebb kerüljünk a célhoz.
-
Mindig szaladunk, egyszer ezért, máskor azért. Végeredményben mindegy, ugyanazt a célt közelítjük meg mindkettővel. Lehet, hogy nincsenek is célok, csak szaladunk, azután megállunk valahol, azt hisszük, hogy révbe értünk, majd újabb lendülettel nekivágunk, talán épp oda, ahonnan elindultunk.
Lakatos Menyhért
-
Ha van egy kitûzött célod (...), mindig van előtted többféle út is, amelyen elérheted. És könnyen meglehet, hogy az egyértelmû, egyenes, kényelmes út helyett a nehéz, nyaktörő ösvényt kell felvállalnod, vagy éppen óriási kerülőt kell tenned, hogy a célodat elérjed.
Ara Rauch
-
Ha a céljainkhoz vezető út során el akarunk jutni A-ból Z-be, azt a legbiztosabban úgy tehetjük meg, ha először B-be, majd C-be, aztán D-be jutunk el és így járjuk végig az utat. Ha akárcsak egyetlen lépést is kihagyunk, az általában kudarchoz vezet, még ha az adott pillanatban úgy is tûnik, hogy időt nyerünk ezáltal.
Dan Millman
-
Az útirány megállapításához nem elég, ha világosak a céljaink és tudjuk, milyen út vezet feléjük. Mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnünk, hogy mi magunk hol tartózkodunk.
-
Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre.
Paulo Coelho
-
Nagyon fontos, hogy az ember célkitûzései reálisak és megvalósíthatóak legyenek. Lépcsőfokonként haladva valóra válthatóbb a cél, és minden egyes megtett lépés lelki nyugalmat ad, még akkor is, ha esetleg a fő cél nem sikerül.
Kovács István
-
A séta nem arról szól, hogy A-ból B-be jussunk. Gyakran az a célja, hogy A-ból A-ba érkezzünk vissza, és közben élvezzük a hosszú utat a kiindulóponthoz.
Marcus du Sautoy
-
Ahogy haladsz, érdemes rendszeresen újraértékelni, hol vagy és hová szeretnél eljutni. Így gyorsan módosíthatsz, ha a dolgok nem úgy alakultak, ahogy tervezted, vagy új lehetőségek bukkannak fel. Ne aggódj, ha nem látod tisztán magad előtt az utat - a hunyorítás sem fogja élesebbé tenni. Ez mindenkire igaz. Ne rohanj - gyakran a kitérők és a kerülőutak vezetnek el a legérdekesebb emberekhez, lehetőségekhez és helyekre.
Tina Seelig
-
Amikor az ember határozott cél felé tart, nagyon fontos, hogy az útnak is szenteljen figyelmet. Az út az, amely mindig megmutatja a célba érés legjobb módját, s útközben gazdagodunk.
Paulo Coelho