Ugrás a tartalomra
Ha úgy döntünk, hogy a "biztonság kedvéért" inkább nem utazunk, nem ülünk repülőre, nem állunk szóba idegenekkel, nem kezdünk vállalkozásba, nem lógunk ki a sorból, nem vállaljuk fel a véleményünket, hanem inkább beülünk egy légmentesen lezárt, steril szobába hosszú évtizedekre elegendő élelemmel - talán ki tudjuk küszöbölni az életünket veszélyeztető tényezők legnagyobb százalékát. De mit adnánk cserébe? Tulajdonképpen magát az életünket.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha felfedezzük, kik vagyunk valójában, kénytelenek vagyunk elfogadni azt is, hogy sokkal tovább mehetünk a megszokottnál. És ez megrémiszt. Jobb, ha nem kockáztatunk túl sokat, hiszen mindig hivatkozhatunk arra, hogy "azért nem tettem meg, amit kellett volna, mert nem hagyták". Ez így kényelmesebb. Biztonságosabb. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy lemondunk a saját életünkről.
Paulo Coelho
-
Ha nem léped túl a komfortzónádat, ha nem követelsz folyamatosan egyre többet magadtól - tanulva és fejlődve - , akkor egy érzéketlen élet mellett döntesz. Megtagadsz magadtól egy rendkívüli utazást.
Dean Karnazes
-
A legbiztosabb védekezés a terrorizmussal szemben, ha nem hagyjuk magunkat terrorizálni. Fel kell ismernünk, hogy a terrorizmus csupán egy az élet - amúgy sem túl gyakori - kockázatai közül. Tovább harcolnunk kell azon politikusok ellen, akik a félelem ürügyén próbálnak megfosztani bennünket szabadságjogainktól, fokozván a biztonsági cirkuszt, amely pazarolja a pénzt, ugyanakkor nem leszünk tőle nagyobb biztonságban.
Bruce Schneier
-
Sokkal több állandó dolog van, mint amennyi változik. Szeretjük ezeket, teszünk értük. Sőt kifejezetten az általuk nyújtott biztonságba vonulunk vissza, amikor azt látjuk, hogy mennyi minden változik a világban: a saját gondolataink, a kapcsolataink, a hétköznapjaink biztonságába.
Szertics Gergely
-
Akkor éljük a saját életünket, ha döntéseinket magunk hozzuk meg, ha törekszünk arra, hogy szabadon válasszunk. Minél kevesebb külső befolyás hatására.
-
A rendszerezett élet több annál, mint hogy kevesebb tárggyal vesszük körbe magunkat, kevesebb holmira költünk és a meglévő tárgyainkat rendszerezzük, kategorizáljuk. Az igazán rendszerezetten élők pontosan megtervezik, mire költenek, és mire fordítják energiájukat és idejüket. Nem fogadják el automatikusan a meghívásokat, a feladatokat és kötelezettségeket. Tudatos döntéseket kell hoznunk azért, hogy az életünk kevésbé hajszolt és kevésbé túlterhelt legyen. Ehhez pedig muszáj megszerveznünk a kötelezettségeinket és teendőinket. El kell döntenünk, hogy mi fontos számunkra.
Geralin Thomas
-
Életünk a minőségéből adódóan másoktól függ, és olyan erőknek és körülményeknek van kitéve, amelyekre nincs befolyásunk. A több szabadság jobbnak tûnik a kevesebbnél. De milyen mértékig? Az életünkkel járó szabadság mennyisége nem az élet értékének mérője. Ahogy a biztonság üres és önveszélyes életcél, végső soron az önállóság is az.
Atul Gawande
-
Amikor feláldozzuk önző vágyainkat valaki más érdekében, akkor a sorsunkat jobbra cseréljük, amelyben mérhetően kevesebb káosz uralkodik. Vicces, hogy miért is tekintjük ezt áldozatnak? Valójában sokkal többet kapunk vissza. Az egyik kulcsa annak, hogy mindent megkapjunk, hogy hajlandóak legyünk bármiről lemondani.
-
Jobb felfedezni az életet és hibázni, mint biztonságban élni. Egy-egy hiba, amit elkövetünk, az ár, amit megfizetünk-egy teljes életért.
Sophia Loren
-
A sorsszerûség, (...) ahelyett, hogy egyetlen útvonalra jelölne ki bennünket, sok mindenfélét kínál, és következetesen erősít bennünket - a választásra. Csodálatos életfeltétel ez! Élni annyi, mint végzetesen erősnek érezni magunkat a szabadság gyakorlására; élni annyi, mint megválasztani, hogy mivé legyünk a világon. Egyetlen pillanat sincs, amikor ez a készenlétünk alábbhagyhat és megnyughatik. Még amikor csüggedten hagynánk, hogy történjék bármi, akkor is választottunk: a nem-választást.
José Ortega y Gasset