Ugrás a tartalomra
Ha választanunk lehet két megoldás között, amelyek egyike némi közeli jót és távoli nagyon rosszat, a másika pedig közeli kicsi rosszat, de távoli jót jelent, akkor habozás nélkül a közeli jót ragadjuk meg. Ezért irtjuk ki például az esőerdőket, ezért eregetjük a levegőbe a szén-dioxidot és a folyókba a sok mérget. Lényeg az, hogy amikor a döntéseink túlságosan összetett rendszerre vonatkoznak, nem vagyunk igazán bölcsek a lehetőségek megítélésében. Lehet, hogy ezért szavazunk főleg olyanokra, akik azonnali fizetésemelést ígérnek és tartózkodnak a szükséges megszorításoktól.
Kapcsolódó idézetek
-
Többségünk inkább az azonnali kielégülést hozó rövid távú célkitûzéseket részesíti előnyben a hosszú távúakkal szemben. Rendszeresen úgy viselkedünk, mintha a jövőben valamikor több időnk, több pénzünk lenne, és kevésbé lennénk fáradtak vagy feszültek. A később ködös távolsága ideálisnak tûnik ahhoz, hogy az élet kellemetlen feladatait elvégezzük, még akkor is, ha a halogatás azt jelenti, végül egy sokkal nagyobb dzsungellel kell majd megküzdenünk a kertben, az adóhivatal büntetésével, a kényelmes nyugdíjasévek hiányával, esetleg egy sikertelen orvosi kezeléssel. Nem is kell annyira előrelátnunk ahhoz, hogy felismerjük, milyen ritkán áldozunk fel rövid távon bármit is a hosszú távú céljaink érdekében.
Dan Ariely
-
Nem akadályozhatjuk meg azt, hogy mások gondolatai érintsék értelmünket, de megválogathatjuk, hogy mit fogadunk be és mit utasítunk vissza. Hatnunk kell és hatásokat kell eltûrnünk, de hathatunk jótékonyan vagy károsan, és engedhetjük magunkra hatni a jót vagy a rosszat. Ebben rejlik a választás, mely egyaránt fontos nekünk és az egész világnak: "Jól válassz: mert választásod rövid és mégis végtelen!"
Annie Besant
-
Néha ki kell erőltetni a jó döntéseket.
-
Kell választani és dönteni, de nem abban az illúzióban, hogy ezzel vágyaink szerint intézzük sorsunkat, hanem azért, mert a választás és a döntés ténye lelkileg összetartja az embert, és megvédi a nehéz helyzetek örök megkerülésétől.
Popper Péter
-
Nem mindig lehet a jó és rossz közt választani. Néha a rossz és a még rosszabb közt kell választanunk.
Tullio Avoledo
-
Vannak oly idők, mikor döntést hozunk, és néha ezek a döntések oly tettekre sarkallnak - szörnyû tettekre -, melyektől ódzkodunk. Mindenáron elkerülnénk őket, de a döntés döntést szül.
-
Emberként automatikusan értékelünk és ítéleteket alkotunk: tetszik vagy nem tetszik, jó vagy rossz, pozitív vagy negatív. Ez természetünkből fakad. Gyors eszköz az agyunknak ahhoz, hogy felmérjen egy-egy helyzetet vagy tapasztalatot. Egyfajta mentális rövidítés. (...) Ha megállunk, és ítélkezés nélkül megengedjük, hogy minden úgy legyen, ahogy van, akkor rá tudunk nézni az adott tapasztalatra, elgondolkodhatunk rajta, és bölcsen választhatunk a lehetőségek közül, már ha egyáltalán úgy érezzük, szükségünk van valamire. Így eltávolodunk az automatikus reakcióinktól, amelyek nem mindig segítenek.
-
A leglényegesebb, mivel emberek vagyunk, nem a szép és a rút, hanem a jó és a gonosz közötti különbség. Minden lépésünkkel, szavunkkal, szemhunyorításunkkal, idegenkedésünkkel, minden hallgatásunkkal e kettő között kell választanunk.
-
Amikor a lehetőségek közül választunk, nem csak azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy miként győzzük le a közvetlen fenyegetést, hanem azt is, hogy milyen világban fogunk élni, amikor elmúlik a vihar. Mert igen, a vihar el fog múlni, legtöbbünk még életben is lesz - de egy másik világban fogunk élni.
Yuval Noah Harari
-
Ha két rossz között muszáj választani, akkor nagyon meg kell fontolni a dolgot. (...) Azt, hogy mi volt a nagyobb rossz, mindig csak utólag lehet látni. Sose tudni, mi a jó. Az, amiben meg lehet nyugodni. Megnyugodni meg csak akkor lehet, ha az ember azt mondja: így döntöttem, mert akkor, ott, az volt a jó.
Tóth Krisztina