Ugrás a tartalomra
"Hadd temesse el a halott múlt a maga halottait. " Így szól a mondás, mely azonban csak akkor lenne igazán jó, ha a múlt csakugyan meghalna. Azoknak a tragikomikus áldásoknak, amelyeket minden új kor megtagad, egyike az is, hogy a múlt állhatatosan tovább él, bármilyen hetykén is lép színre az új kor, hogy a még-soha-nem volt igényét harsogtassa.
Kapcsolódó idézetek
-
Ami halott, ne lehessen annyival erősebb, mint az élő. Meg kell tanulnunk feledni a múltat, saját életünket élni saját időnkben.
-
A legjobb, ha minden ember korától függetlenül természetes módon fogadja a halál tényét, és hozzászoktatja magát a tudatához. Az elmúlását nem keresi, "nem hívja meg", hanem megtanul azzal a gondolattal élni, hogy egyszer biztosan bekövetkezik, és ő sem kivétel.
-
A múlt maradjon a múlt, mert elpusztíthatja a jövőt. Élj úgy, ahogy a holnap megköveteli, ne azért, amit már a tegnap elvett.
Ray Lewis
-
Lehet, hogy elcsépelt kijelentés, de igaz: a múlt már nem él, a jövő még nem létezik, csak a ma van! És ha most nem cselekszünk, akkor holnap talán már késő lesz. Bármikor véget érhet az élet, ezért aztán most kell élni, most kell megtenni azt, amit akarunk. És nem csak beszélni róla.
-
A múlt nem jön vissza, a jövő pedig még nincs itt. Szóval élj minden nap úgy, mintha az lenne az utolsó. És az egyik majd az is lesz.
Iris Apfel
-
- Hadd szóljak önhöz barátjaként! Temesse el a halottait!
- Ezt hogy érti? (...)
- Hagyja a múltat! Forduljon a jövő felé! Ami elmúlt, elmúlt, önmaga emésztésével már semmit sem tud megváltoztatni.
Agatha Christie
-
Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Mint hogyha újjászülten élnél.
Mit akar? - kérdd meg minden naptól.
És minden nap felel majd akkor:
Tetteidnek tudjál örülni,
Más tetteit tudd megbecsülni;
Főként ne gyûlölj egy embert se,
S a többit hagyd az Úristenre!
Johann Wolfgang von Goethe
-
Azt szokás mondani, hogy a halottakról jót vagy semmit. Szerintem ez ostobaság. Az igazság mindig igazság marad. Mindent egybevetve akkor már jobb, ha az ember az élőkről fogja be a száját. Õket esetleg megsértheti az ember. A halottak túl vannak ezen. De a zûr, amit okoztak, túlélheti őket.
Agatha Christie
-
Ha valaki meghal, az csak úgy tûnik, mintha meghalt volna. Továbbra is tökéletesen eleven marad a múltban, éppen ezért nagy butaság, ha az emberek sírnak a temetésén. Minden egyes pillanat, a múlt, a jelen és jövő, mindig is létezett és mindig létezni fog.
Kurt Vonnegut
-
Bármi legyen is a jövő, el kell engednünk a múltat ahhoz, hogy eljuthassunk odáig. A múlt halott. Elmúlt. Sosem tér vissza, és nem lehet megváltoztatni.