Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Három dolgot már biztosan tudok a földi életről. Az első, hogy mind összetartozunk. A második: ami a kezdet, az a vég, és vice versa. A harmadik, hogy az ember bármennyire is szeretné, semmi sem teljesen az, aminek látszik.

💍 Feleség 👴 Após
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mind egymásért vagyunk. Szeretet, idő, halál. Ez a három dolog köt össze minden egyes embert a Földön. Szeretetre vágyunk, több időt szeretnénk, félünk a haláltól.
  2. A veszteség vitathatatlanul hozzátartozik az élethez. Ilyenkor feltétlenül megtanuljuk, hogy nincs hatalmunk bizonyos dolgok felett, melyekről pedig azt hittük, hogy uraljuk őket. Csakhogy ezzel nem fejeződik be a dolog. Minden vég után új kezdet következik.
  3. Nem tudom, hogy mi vár még ránk az életben, de az biztos, hogy ha ezer évig élünk is, az én utolsó tiszta gondolatom te leszel, a tiéd pedig én! (...) Mert mi összetartozunk, bármi történt is.
  4. Az élet három részre oszlik: ami volt, ami van és ami lesz. Ezek közül az, amit éppen élünk, rövid; amit élni fogunk, bizonytalan, amit leéltünk, biztos. Ez utóbbi ugyanis az, amivel szemben a sors elvesztette hatalmát, senkinek a fennhatósága alá nem vethető. Ezt azok, akik elfoglaltak, elvesztik: nincs ugyanis idejük visszatekinteni a múltbeli eseményekre, vagy ha lenne is, kellemetlen visszaemlékezni a bánni való dolgokra. Lucius Annaeus Seneca
  5. A földi élet bonyolult és súlyos és csodálatos. A tapasztalatunk töredékes. A részei nem adódnak össze. Néha nehéz hinni, hogy mind egyetlen dolog részei. Semminek nincs értelme, amíg meg nem értjük, hogy a tapasztalat nem úgy gyûlik, mint a pénz vagy az emlék, vagy mint az évek és a vétkek. Marilynne Robinson
  6. Mind összetartozunk; egymáshoz biológiailag. A Földhöz kémiailag. Az Univerzumban minden máshoz atomilag. Neil deGrasse Tyson
  7. E földi lét nem földi titka mindjárt tudni fogom, mi volt, mindjárt feledek minden miértet, minden holt, meddiget, mikort, minden vágyat, mi tovatûnik, minden reményt, mi elszaladt, s megértem végre: minden halál mindig az életből fakad. Demény Péter
  8. Ez vagy az megváltozik körülöttünk, könnyebb lesz vagy nehezebb, hol így, hol úgy, de igazán semmi sem lesz másként. Én ezt így gondolom. Meghoztuk a magunk döntéseit, elindítottuk az életünket és az megy a maga útján, amíg egyszer vége nem szakad.
  9. El kell fogadni, hogy változik az ember élete, bizonyos dolgok véget érnek, aztán újrakezdődnek vagy nem kezdődnek, más dolgok lépnek a helyébe.
  10. Hogy mi a sors és mi az élet - az az igazság, hogy nem nagyon tisztázódott bennem ez még. De azt tudom, hogy az életnek van sorsa, és a sorsnak van élete. Cserhalmi György
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat