Ugrás a tartalomra
Hát azt tudod-e, mit mondott Platón Lakomájában Arisztophanész? Szerinte a legendás időkben három nemû ember létezett. (…) Régen nem férfiak és nők éltek a világon, hanem férfi-férfiak, férfi-nők és nő-nők. Vagyis mindenkiben két ember lakozott. Így azután elégedetten éltek, és nem láttak szükséget semmiben. Csakhogy Istenség egy pengével mindet félbevágta. Pontosan két egyenlő félre. Ezért azután külön férfi és nő lett belőlük, és egész életükben összevissza kószálnak keresve a másik felet, akinek valahol csak meg kellett maradnia.
Kapcsolódó idézetek
-
Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négy karú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajta ütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerûen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemû lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: "Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek." És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a föld népességét, de ezzel egyidejûleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, a fárasztó munkát.
Paulo Coelho
-
A lelki társak gondolata még Platóntól származik. Tudod, az ókori görög filozófus elképzelése szerint az embereknek négy karjuk, négy lábuk és két arcuk volt. Zeusz fenyegetve érezte magát az erejüktől, ezért kettévágta őket, arra ítélve bennünket, hogy életünkben végig a másik felünket keressük.
-
Az Isten egyszerre férfi és nő. Ám az embernek nem adta meg a kétnemûség isteni sajátosságát, mint ahogy a halhatatlanságot sem, hanem az isteni lényeg két személyben, férfiban és nőben formálódott meg. Tehát a férfi és a nő együtt hasonlítanak Istenre, külön-külön csak félistenek, az egyik felük már isteni, de a másik még állati a nemek különválása miatt.
Popper Péter
-
- Valaki azt mondta: élet és szerelem a férfi számára kettő, a nő számára egy.
- Igazán? Elfogult volt az illető, hidd el. A féltékeny férfiak például éppúgy nyöszörögnek és hisztériáznak, mint a féltékeny nők.
Somogyi Tóth Sándor
-
A világon minden csak a nő jelenvalóságától lesz igazán emberi és szép, de az is lehet, hogy ez a nő bennünk él csak, mint a vágy, vagy mint elképzelés, de a világon nincs sehol. Néha olyan ez (...) mintha a férfi, talán mert nőtől születik, egyszerre férfit is, nőt is hordozna magában. Lehet, hogy aztán ezt a nőt keresi egész életében.
-
Egy nő: boldogság. Két nő: féltékenység. Három nő: pletyka.
Fligl József
-
Mi, férfiak valamiféle kétnyelvû, szinte azt mondhatnám, két-értelmû életet élünk. A nőkkel "szerelemről" "kötelességről", "jogról", "jóról", "rosszról", "szánalomról", "reményről" és más irracionális és érzelmi fogalmakról beszélünk, amelyek nem léteznek, és amelyeket csupán azért kellett kitalálni, hogy féken tartsuk a nők túláradó érzelmeit, de magunk között és könyveinkben egészen más szavakat, mondhatnám, egészen más nyelvet használunk. A "szerelemből" "előnyök elvárása" lesz, a "kötelességből" "szükségszerûség" vagy "alkalmasság", és a többi szavak is épp így átváltoznak. Mi több, a nőkkel úgy beszélünk, mintha kimondhatatlanul tisztelnénk nemüket (...), de a hátuk mögött úgy tekintjük őket, és úgy is beszélünk róluk - kivéve a nagyon fiatalokat -, mint akik alig többek egy "ész nélküli szervezetnél".
Edwin A. Abbott
-
A mûködő párkapcsolat elengedhetetlen feltétele a férfi és nő különbségének TISZTELETE! Ez az, amit fókuszban kéne tartani, és azt gondolom az elődeink még tudták ezt. Ma ehelyett "egyformák vagyunk", s (...) nem vesszük észre, hogy az élet egyik nagy csodája az, hogy az ember kétnemû.
-
A férfi élete és szerelme kettő, a nőnek élni és szeretni egy.
George Gordon Noel Byron
-
Csak háromféle ember van; az egyik fajta az, amelyik megtalálta Istent, és szolgálja; a másik, amelyik minden igyekezetével keresi, de még nem találta meg; végül a többi, aki úgy él, hogy nem keresi, és nem is találta meg. Az elsők értelmesek és boldogok, a legutóbbiak balgák és boldogtalanok, a közbülsők boldogtalanok és értelmesek.
Blaise Pascal