Ugrás a tartalomra
Hát lehet, hogy én tényleg hülye vagyok.
Már féléve járunk a nevtanba,
de csak most tudtam meg,
hogy a nevtan az nem egy tantárgy,
mint a nyelvtan, számtan, mértan.
Ráadásul kiderült,
hogy nem is énmiattam járunk oda,
hanem az anyu miatt,
hogy megtanítsák végre,
hogyan kell egy gyereket
rendesen nevelni.
Kapcsolódó idézetek
-
Azok, akik azt hiszik, hogy a nyelvtan csak egy halom szabály meg kötöttség, tévednek. Ha alaposabban megnézzük, a nyelvtan felfedi a történet rejtett értelmét, elrejti a rendetlenséget és az elhanyagoltságot, összekapcsolja az elemeket, közelebb hozza egymáshoz az ellentéteket, a nyelvtan egy fantasztikus eszköz arra, hogy olyanná szervezzük a világot, amilyenné szeretnénk.
Delphine de Vigan
-
Tanítottam orvosokat, tudom, hogy mennyire hülyék (tisztelet a kivételnek). Vannak köztük specialisták, akik tudnak valamit, értenek valamihez: sebészek vagy belgyógyászok, és ha olyan problémád van, és odakerülsz, tudnak segíteni. És vannak az általános orvosok, akik igazából mindössze emberismerettel és pszichés technikákkal dolgoznak: tablettákat adnak, vagy azt mondják, hogy tornázzál, esetleg sétáltasd a kutyát, amit anélkül is megtennél, közben meg fogalmuk sincs róla, hogy voltaképpen mi is a bajod.
Csányi Vilmos
-
Mindig azt gondoltam, az ember a saját anyjától tanulja meg, hogyan kell anyának lenni. De nem igaz. A gyerekedtől. A gyerekedtől tanulod meg, hogyan legyél anya.
Tony Parsons
-
Tulajdonképpen minek vesződni? Minek vesződni azzal, hogy iskolába küldjék a serdülőket? Az agyukban úgy zsonganak a hormonok, hogy senki nem várhatja el tőlük, hogy megtanuljanak egy olyan bonyolult rendszert, mint a számításos eljárás, vagy a vegytan, nem is beszélve a francia nyelv vad szövevényéről.
Karen Joy Fowler
-
Sokáig azt hittem, a gyereknevelés arról szól, hogy folyamatosan oktatnom kell a lányomat - az életre, a világra. Tudatosan, felkészülten, könyvek és hanganyagok segítségével. Megvásároltam egy rakat módszertani kötetet, amelyek a hozzám hasonló utánaolvasós, aggódós szülőket voltak hivatottak felkészíteni életük "legszebb, de egyben legnehezebb feladatára". Volt, hogy úgy éreztem: menten összeroppanok a felelősség súlya alatt. (...) Hiába a felkészültség papíron - hol és ki biztosítja, hogy majd jó anyukája is leszek a lányomnak? Tudják, olyan, aki "megfelelően felkészíti gyermekét a nagybetûs Életre", hogy a közhelyeknél maradjunk. Divatos kifejezéssel élve, szétparáztam magam azon, hogy vajon hogyan fogom tudni átadni az élet alapszabályait a gyerekemnek. És amikor a szakirodalomtól sem igazán lettem okosabb, majdnem összeomlottam. (...) Szóval, szép lassan, fokozatosan "lejöttem a szerről", elpakoltam a könyvhalmokat. (...) Nem kell ide szakirodalom, módszertan és oktatócédé. Ide a mama kell, méghozzá sokszor és rendszeresen, ha lehet, nyugodt, kiegyensúlyozott lelkiállapotban. Óriási megkönnyebbülést okozott, amikor láttam, hogy a lányom milyen hálás azért, ha együtt vagyunk. Ennyi, nem több. Együtt. Vagyunk. Csak úgy, tesszük a dolgunkat. Ha nekem van dolgom, akkor az én dolgomat tesszük együtt közösen, ha pedig neki, akkor azt.
D. Tóth Kriszta
-
Az ember nem valaki miatt tanul meg egy nyelvet – mondja a tanárnő, és már a kimondás pillanatában is érzi, hogy ez hazugság, hiszen dehogynem. Csak amiatt. Az anyánk miatt tanulunk meg beszélni, hogy aztán soha többé ne hallgasson ránk és ne értsen minket, aztán idegen nyelveket tanulunk, hogy továbbra is idegenek maradjunk. Egyre több nyelvet, egyre idegenebbül a világban.
Tóth Krisztina
-
Fontos iskolába járni, de még fontosabb megszerezni az igazi tudást. Az elsőből nem mindig következik a második. Akár iskolázottak vagyunk, akár nem, saját felelősségünk megszerezni mindazt a tudást, amire szükségünk lehet.
Austin Kleon
-
Azt mondják, a babával együtt anya is születik. Valóban így van. Ez pontosan azt jelenti, hogy eleinte az anya is olyan, mint egy kisbaba, sok dolgot nem tud még, fel kell nőnie a feladathoz, és ez így normális. Egy féléves kapcsolatban, amikor még alig ismerem a másikat, aki ráadásul nem is tud beszélni, honnan tudnám pontosan, hogy mi baja, amikor sír? Együtt növekszünk és érünk a babával. És fokozatosan tudatosodik csak bennünk, hogy anyák vagyunk.
Sterczer Hilda
-
A szülők is idegesek, és nem tudják már, mire való volna az iskola. Azt várják tőle, hogy a kész tudásanyagot a gyerek fejébe beletegyék, amivel majd bejut az egyetemre. Holott minden gyereket arra kellene megtanítani, hogy a saját helyzetéből, tehetségéből kiindulva, gondolkodni tanuljon meg.
Jelenits István
-
Nem a szavak megbecsülésére oktatnám tanítványaimat elsősorban. Azokból úgy is untig elég van. Arra oktatnám őket, hogy vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat a szavakat, melyekben tartalom és igazság van.
Kosztolányi Dezső