Ugrás a tartalomra
Hogy ne kérdőjelezhetnénk meg a házasságot? Annyira összefonódik az ember életminőségével, mint a nagyon kevés olyan intézmény egyike, amely élete összes többi pillanatában folyamatosan mûködik, hogy annak az illetőnek, akihez hozzámentünk, halvány esélye sincs. Kézen fogva megyünk az utcán, ha jó a kedvünk, ha meg nem, fagyosan elfordulunk egymástól és kibámulunk az ablakon, ahogy egy kocsi megy át a hídon, miközben mindennek semmi köze az illető személy viselkedéséhez. Hanem csak ahhoz, ahogy az ember magával kapcsolatban érez, a hozzá legközelebb álló embert pedig azonosítja a körülményekkel, és azt gondolja magában, talán, ha ezt a dolgot kimetszeném, újra önmagam lennék. Pedig az ember már soha nem lesz önmaga.
Kapcsolódó idézetek
-
A házasság az a kapcsolat, amely a leginkább rákényszerít bennünket annak a felismerésére, hogy egyénként sohasem lehetünk teljesek, mert mindig hiányzik belőlünk valami, mégpedig a jobbik felünk.
-
Az ember hajlamos elhitetni magával, hogy éli az életét, hogy létének értelme van. E gondolattal nem is igen lehet vitába szállni, bár azt azért meg kell jegyeznem, hogy semmiféle valós alapja nincsen, puszta illúzió, ingovány. Amint az ember valamivel távolabbról szemléli a kérdést, univerzálisabban, úgymond, arra a következtetésre jut, hogy csupán kis részecskék vagyunk, női és férfi részecskék, melyek keringenek a társadalomban, aztán néha teljesen véletlenül összeütköznek, összeolvadnak, és ezt házasságnak nevezik, miközben a háttérben ugyanúgy megmarad az összes további variáció lehetősége.
Bernlef
-
Semmi más nem határozza meg oly mértékben az ember életét, mint házastársának megválasztása - sem a szülők, sem az iskola, még a szerelem sem. A házasság mindig több két ember matematikai összegénél. A felismerhetetlenségig kiteljesítheti vagy beszûkítheti azokat, akiket oly szorosan egymáshoz köt.
-
A házasságnál jobb intézmény egyelőre még nincs (...), holott a vele járó sok nyomorúság égőn kívánja gyors átszervezését, még inkább a teljes újraköltését. Valami újszerûbb, mindenesetre boldogítóbb megoldást kellene végre kitalálni. (...) "Megbízhatom egy emberben annyira, hogy odaadjam neki az életemet?" Való igaz, (...) józan gondolkodású ember a nehezen megszerzett kocsiját sem adja oda egy másiknak, de az életét, amiért mérhetetlenül többet áldozott, azt kínálja, árulja (...)? Jó házasság, vagyis olyan, amelyikben mindkét ember megtalálja számítását, alig akad, mindenesetre olyan elenyésző számban létezik csak, hogy nem mentheti meg az elavult intézményt.
-
A házasság olyan birtok, amelyre sokkal könnyebb bejutni, mint onnan kijutni. Egy szerető, akit nem akadályoz a törvény, bármelyik pillanatban kiléphet egy rossz kapcsolatból. De a törvényes házasságban élő ember, aki el akar menekülni a halálra ítélt szerelemből, hamar ráébred, hogy a házassági szerződés jelentős része az állam hatáskörébe tartozik, és néha kegyetlenül hosszú időbe telik, míg az állam lehetőséget ad a távozásra. Így aztán könnyen találhatjuk magunkat abban a helyzetben, hogy hónapokig vagy akár évekig egy szerelem nélküli, törvényes kapcsolat csapdájában vergődünk, amit égő háznak érzünk, amelyben valahol lent, az alagsorban egy radiátorhoz bilincseltek minket; képtelenek vagyunk kiszabadulni, miközben gomolyog a füst és beszakad a tető.
Elizabeth M. Gilbert
-
Az emberek, azt hiszem, ott rontják el, hogy akkor házasodnak össze, amikor még tombol a szerelem közöttük, és nem értik, hogy onnan miért vezet lefelé az út. Egy kapcsolat, házasság sok munkával, belefektetett energiával jár, nem mûködik magától. Azt hiszem, a szenvedély, a tûz szinten tartása fontos, és az, hogy a másik irányába még évek múltán is érdeklődő maradj.
-
Képes lehet az ember arra, hogy a szerelmet megállítsa az időben? (...) Megpróbálhatjuk, de ezzel pokollá tesszük az életünket. Én nem ugyanazzal az emberrel élek házasságban több, mint húsz éve. (...) Sem ő, sem én nem vagyunk már ugyanazok, és éppen ezért elevenebb a kapcsolatunk, mint bármikor volt. Nem várom el tőle, hogy ugyanúgy viselkedjen, mint amikor megismertem. És ő sem várja el tőlem, hogy ugyanaz az ember legyek, mint akivel először találkozott. A szerelem túl van az időn. Vagy jobban mondva: a szerelem az egyetlen pontba (...) sûrített idő és tér, amely folyton változik.
Paulo Coelho
-
Az a gondolat, hogy jobban járunk, ha egy és ugyanazon személlyel éljük le hátralevő éveinket, nem a lét természetes, időtlen igazsága, hanem egy hiedelem, amelyet igaznak akarunk tudni. Az, hogy lemondunk magányunkról, függetlenségünkről, sokkal nagyobb áldozat, mint a legtöbben gondolnánk. Hiszen, ha megosztjuk valakivel az élőhelyünket, az életünket, az nyilvánvalóan nehezebb, mint egyedül lenni. Sőt, mi több, a páros élet gyakorlatilag lehetetlennek tûnik, nem igaz? Hát nem képtelenség, hogy keresnünk kell magunknak egy másik embert, akivel aztán leéljük az egész életünket? Akivel együtt öregszünk, együtt változunk? Akit nap mint nap látunk, és nap mint nap reagálunk a hangulataira, igényeire?
-
Van egy elméletem a házasságról (...). Mégpedig az, hogy az ember két héten belül majdnem mindig meg tudja mondani, hogy mûködni fog-e vagy sem. Elképesztő, mennyien ragadnak évekig, évtizedekig elnyújtott, kölcsönös önbecsapásban, hamis reményekben, amikor pedig abban az első két hétben már megkapták a választ.
Khaled Hosseini
-
A házasság rám nézve nem kötelék, hanem társas viszony. Tökéletesen szabad akarok lenni, minden cselekedetemben, lépésemben, mozgásomban. Nem tudnám eltûrni sem az ellenőrzést, sem a féltékenységet, sem azt, hogy valaki a viselkedésemet bírálja. Természetesen kötelezném magamat, hogy sohasem kompromittálom annak a férfinak a nevét, akihez feleségül mentem, sohasem teszem gyûlöletessé vagy nevetségessé. A férfinak is köteleznie kellene magát, hogy egyenlő rangú szövetséges társának tekint, nem pedig alárendelt személynek vagy engedelmes és alázatos hitvesnek.
Guy de Maupassant