Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Idézni csak ritka vagy új mondást szabadna, mely mindenkinek a nyelve hegyén ott kísértett dolgot bökkent ki végre szerencsésen. Vagy, igenis, egészen régit s közönségesen ismertet, mely már rég nem azt jelenti, amit jelent, hanem ezer használat rendjén ezer új vonatkozást szedett magába, s valamennyit egymaga pótolja.

Ignotus
🔮 Jövőkép 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A közhely alapvetően egy igazság, éppen ezért maradt fenn, csak az emberek az igazságot nem engedik be, inkább hangoztatják; és mivel már mindenki olyan sokszor hallotta őket, ezért már nem is értik, mit jelentenek valójában.
  2. Az ember ismételten el-elfelejti, hogy ami egykor jó volt, nem marad mindenkorra és örökre jó. Csak rója régi útjait, melyek hajdan jó felé vezették, baktat rendületlenül, noha már rég rossz irányba görbültek bevált ösvényei. Aztán már csak a legnagyobb áldozatok árán, keserves bajlódás közepette tud beletörődni abba, hogy a régi jó talán már megavult, s immár nem is jó. És így van ezzel kicsiben és nagyban egyaránt. Carl Gustav Jung
  3. Tudja, sokszor a szavak hibásak csak. Az ember akar valami jót, s a szavak másképpen jönnek valamiképpen, és egészen más lesz belőle, mint amit az ember akart. A szavak csak úgy jönnek, az ember nem is gondol oda, csak kimondja őket. És készen van a baj. Wass Albert
  4. Minden régi történet (...) elviseli, ha újra és újra elmondják, más-más módon. Csak arra van szükség, hogy életben tartsuk, hogy kifényesítsük a mese egyszerû, tiszta kereteit, amelyeknek muszáj meglenniük.
  5. Néha hasznos az ismert dolgokat egy új nyelven elmondani. Marcus du Sautoy
  6. Néha már úgy hiszem, nagyon sok, talán minden a szavakon múlik, melyeket idejében kimond, vagy elhallgat, vagy éppen leír az ember. Márai Sándor
  7. Az ember bizonyos idő múltán saját szavait is elhasználja. Már nem érzi, mi van mögöttük. Erre új szavakat keres, csak hogy ne alkalmazza a régieket, de az újakban sokszor nincs élet, tartalom, hamisak. Kosztolányi Dezső
  8. Az ember csak azt bírja ki, amit érdemes kibírni. (...) Hogy mit érdemes és mit nem, az csak annak jut eszébe, akinek nem volt gyereke, vagy akitől elvették a gyerekét; ami kezdettől fogva nincs, azt állítólag meg lehet szokni. Gergely Ágnes
  9. Most ide figyelj! Ne izgasd magad! Légy egyszerû! Vétkezik valaki? Maga ellen vétkezik! Történt veled valami? Nem baj! Minden, ami ér, a mindenség törvénye szerint kezdettől fogva elvégeztetett, elhatároztatott számodra! Minek a sok szó? Rövid az élet. Használd ki a jelent okosan, igazsággal. Marcus Aurelius
  10. Szigorú értelemben nem igaz, hogy a jellem változatlan; e közkedvelt mondat inkább csak azt jelenti, hogy egy ember rövid élettartama alatt ható motívumok nem szántanak elég mélyre ahhoz, hogy elvágják a lélekben a sok évezred gyökerét. Képzeljünk el azonban egy nyolcvanezer éves embert és mindjárt nagyon is változékony jellem áll előttünk: mintha egész sereg individuum fejlődne ki egymás után belőle. Friedrich Nietzsche
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat