Ugrás a tartalomra
Igazság, igazságosság, szeretet: e három szó egyszerre kulcsa földi és természetfölötti életünknek. Ugyanakkor: soha annyi csalást, igazságtalanságot és kegyetlenséget nem követtek el, mint éppen e három szó jegyében és nevében.
Kapcsolódó idézetek
-
Könyörületesség, igazság, szabadság; íme az isteni könyörületesség gyümölcsei. Az igazság felszabadít a szeretetre, az igazság az alapelve és a megalapozása minden rendszernek. Az igazságra épül az erkölcsi élet.
-
Van valami a világban és a világ fölött, amit megváltoztatni úgysem lehet, sem tûzzel, sem vérrel, sem gyûlölettel. És ez az élet törvénye, aminek gyökere az igazságban van.
Wass Albert
-
Három dolgot már biztosan tudok a földi életről. Az első, hogy mind összetartozunk. A második: ami a kezdet, az a vég, és vice versa. A harmadik, hogy az ember bármennyire is szeretné, semmi sem teljesen az, aminek látszik.
-
Hit és bizalom. Mindig azt gondoltam, ez hiányzik az emberekből, de ha van is bennük, mellette ott a félelem. Az egyik kioltja a másikat, mint víz a tüzet, mint a kiáltás a csendet. Gyûlölet a szeretetet, irigység az örömöt. Hazugság a bizalmat. Az igazságot.
Bauer Barbara
-
A földi lét számtalan nagy szót ismer. A léleknek is megvan a maga nagy szava: halhatatlanság.
-
Mondja azt, ami igaz, mondja azt, ami jóleső,
ne mondjon soha ki kellemetlen igazságokat,
sem kellemes hazugságokat, ez az örök törvény.
-
A világ kegyetlen, és egy kegyetlen világban egy erkölcs van, a szerencse. Elfogulatlan, előítéletmentes, igazságos.
-
A világ kegyetlen, és egy kegyetlen világban egy erkölcs van, a szerencse. Elfogulatlan, előítéletmentes, igazságos.
-
A legnagyobb dolgok mindig egyszerûek és egyetlen szóval ki lehet fejezni őket. Szabadság. Igazság. Becsület. Kötelesség. Irgalom. Remény.
Winston Churchill
-
A házasságban, a családban a szeretet, a kölcsönös megértés és a kölcsönös segítségnyújtás egyensúlya mindennek a kulcsa.
Obádovics J. Gyula