Imádom nézni, ahogy alszol, vagy hallgatni az egyenletes légzésedet. Imádom az illatod és a hangod. Imádom, ahogy jössz-mész a házban, vagy motozol a konyhában. Imádom, ahogy hozzám bújva olvasol, vagy TV-t nézel. Imádom, hogy telerámoltad a fürdőszobát a kenceficéiddel, és hogy kiszorítottad a ruháimat a gardróbból. Imádom, hogy itt vagy, hogy egyáltalán vagy nekem.

Kapcsolódó idézetek

1. Szeretem, hogy fázol, amikor 35 fok meleg van. Szeretem, hogy egy óráig tart, amíg rendelsz egy szendvicset. Szeretem azt a ráncot az orrod felett, amikor úgy nézel rám, mint egy hülyére. Szeretem, hogy miután veled voltam, egy napig érzem a parfümödet a ruhámon. És szeretem, hogy te vagy az egyetlen, akivel beszélni akarok, mielőtt elaludnék éjszaka. (...) Ha az ember rájön, kivel szeretné leélni a maradék életét, akkor azt a maradék életet szeretné minél előbb elkezdeni.
2. Veled akarok lenni, hallgatni téged, beszélni hozzád. Hallani akarom a nevetésed, és ölelni téged, amikor akarsz. Melletted akarok ülni, ugyanazt a levegőt szívni, mint te, ugyanazt az életet élni. Így akarok felébredni rád minden reggel, örökre. Akarlak. Sylvia Day
3. Mesélj magadról! (...) Mindent tudni akarok rólad. Figyelni akarlak. Amikor alszol. Amikor ébredsz. Megérinteni tenyered vibráló vonalait közben, végigsimítani tested karcsú hajlatain, fürkészni szemed örvényét, szemöldököd ívének rándulását, amikor a nap fénye reggelente az arcodra vetül. (...) Szomjazlak téged, úgy kortyolnék, kóstolnék belőled, mint egy erdei forrás friss, éltető vizéből a megfáradt kóbor. Minden porcikád, minden pillanatod akarom. Át akarlak élni.
4. Szeretem először is a hangodat, amely úgy dalol bele a lelkembe, mint valami nagyon szép fuvolaszó; szeretem a szemedet, amelynek a sötét tüzében ég az én üdvözítő poklom; szeretem a hajad suhogását, amikor szétbontod és én érzek valami tavaszi szellőt felém áradni belőle; szeretem az összeszorított dacos ajkadat, amely mindig szid engem, de én azt imádkozásnak hallom; szeretem a kezed érintését, a lábad nyomát, a fájdalmakat, amelyeket okozol nekem - szeretek rajtad mindent! Bársony István
5. Fogadom: segítek, hogy szeress élni, hogy mindig gyöngéd leszek hozzád, és lesz elegendő türelmem. Hogy beszélek, amikor azt kell, és hallgatok veled, amikor nem. Hogy a szíved melegében élek, és az lesz az otthonom.
6. Nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk... Azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. Még ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. Soha nem unalmas veled lenni. Szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. Érted, hogy mire gondolok? Hogy mindent szeretek, amit látok belőled, és azt is, amit nem. Pedig ismerem a hibáidat is. De pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. Hogy ugyanazoktól a dolgoktól félünk. Hogy mintha még a démonaink is hasonlítanának! Hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. Hogy néha kimondottan szükségem van a jelenlétedre, hogy... hogy mondjam... érezzem a saját... súlyomat? Anna Gavalda
7. Boldoggá tesz az a tény, hogy mellettem vagy és láthatlak téged, de ha újra és újra csókolhatnálak, átkarolhatnálak, és ezzel összekuszálnám a dolgokat olyannyira, hogy ezzel mindent megkaphatok belőled, akármit, amit akarok, akkor boldogabb lennék. Az egy álomba illő pillanat lenne.
8. Szeretem a mosolyát, a haját. Szeretem a térdét. Szeretem azt a szív alakú anyajegyet a melle fölött. Szeretem azt, ahogyan néha megnyalja az ajkát, mielőtt megszólal. A nevetését. Az arckifejezését, amikor alszik. (...) Szeretem, hogy miatta azt érzem, hogy minden lehetséges, vagy valami hasonlót, hogy érdemes élni.
9. Úgy éreztem: végre megérkeztem. Haza, az igazi otthonomba. Mintha ez volna az egyetlen hely, itt az ágyban, szorosan hozzásimulva, ahol otthon vagyok, ahova tartozom. Ahová mindig is vágytam. Szótlanul feküdtünk sokáig, átölelve egymást, összeforrt testtel, egy ütemre lélegezve. Ez a csönd maga volt az örökkévalóság, de tudtam, hogy ha örökké tartana, akkor sem lenne elég.
10. Szeretem, ahogy megcsillan a hajad a fényben, szeretem, ahogy mosolyogsz, amikor épp nem bujkálsz, vagy nem pózolsz senkinek. Szeretem a nevetésed, szeretem, ahogy megtelik csobogó bánattal a hangod, mint a nyári eső. (...) Szeretem a szemeidet, a boldogtalanságodat. Szeretlek. Laurell Kaye Hamilton