Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Irtózom attól a felfogástól, amellyel az emberek manapság a dolgokat kezelik. Ha valamibe belekaptunk, és aztán nem tetszik, nosza, másszunk ki belőle, amilyen gyorsan csak lehet. Az ördögbe is, tán csak létezik valami olyasmi is, mint az adott szó szentsége? Ha egyszer az ember feleségül vesz egy asszonyt, és kötelezi magát arra, hogy eltartja, akkor nincs kibúvó, meg kell tennie. Az illető vállalta. Reszketek az utálattól, ha az elhamarkodott házasságokra és a felelőtlen válásokra gondolok.

Agatha Christie
🔮 Jövőkép 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Számomra minden család szent. Szörnyûnek tartom, hogy manapság az emberek milyen könnyen elválnak, és ugranak bele egy másik kapcsolatba. Mintha a házasság csak egy kellemes kis köztes állomás lenne, ahonnan az ember gyorsan búcsút vesz, ha már nem jól mennek a dolgok. Charlotte Link
  2. A mai ember amit nem lát át teljesen, aminek nem tudja fölfedezni a mélységét vagy a magasságát, attól megijed. Amiről úgy gondolja, hogy nem tudja uralni, az nem jó. Ilyen nagy szent titok a házasság. De gondoljunk bele, ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, életünk legnagyobb eseményei mind titkok.
  3. Félek a világtól. Attól, hogy valaki megfoszt tőled. Félek magamtól, hogy majd hagyom, hogy az esetleges boldogságodban bízva átnyújtalak másnak, hogy te abban hiszel, hogy nem tehetsz boldoggá, én meg abban, hogy erre éppen én nem leszek képes. Jobban félek tőled, mint hinnéd, hogy majd elrontom, hogy összetöröm, hogy megsértelek és elhagysz. Hogy majd egyetlenegyszer nem értesz meg, én pedig megrémülök. Albert Tímea
  4. A férfiak nagyon furcsák. (...) Megüthetnének, ordítozhatnának, megfenyegethetnének, de ők rettenetesen félnek. Félnek egy nőtől. Nem feltétlenül attól, akit elvettek feleségül, de mindig akad egy, akitől rettegnek, és aki aláveti őket minden szeszélyének. Ha más nem, akkor a saját anyjuk. Paulo Coelho
  5. A házasság olyan birtok, amelyre sokkal könnyebb bejutni, mint onnan kijutni. Egy szerető, akit nem akadályoz a törvény, bármelyik pillanatban kiléphet egy rossz kapcsolatból. De a törvényes házasságban élő ember, aki el akar menekülni a halálra ítélt szerelemből, hamar ráébred, hogy a házassági szerződés jelentős része az állam hatáskörébe tartozik, és néha kegyetlenül hosszú időbe telik, míg az állam lehetőséget ad a távozásra. Így aztán könnyen találhatjuk magunkat abban a helyzetben, hogy hónapokig vagy akár évekig egy szerelem nélküli, törvényes kapcsolat csapdájában vergődünk, amit égő háznak érzünk, amelyben valahol lent, az alagsorban egy radiátorhoz bilincseltek minket; képtelenek vagyunk kiszabadulni, miközben gomolyog a füst és beszakad a tető. Elizabeth M. Gilbert
  6. Ha egy férfi nem tudja elviselni az igazságot, tanácsolom, ne házasodjon. Mert lesz egy ember a közelében, aki szüntelenül ott van mellette. Bármerre megy, és bármerre fordul, mindig a szemébe néz. Nagyon kellemetlen. Ha alszik, ott van mellette, ha fölébred, ott ébred mellette, ha elutazik, jön vele, és lényének minden jó és rossz sugárzását visszaveri. Mindenki elől elrejthetjük igazi lényünket, erényeinket és hitványságunkat, csak a feleségünk elől nem. Ez az intimitás nagy kockázata, nem lehet előle sehová sem elbújni. Mindig ott van. Olyan, mint a fociban a szoros emberfogás. Müller Péter
  7. Vannak dolgok az életben, amik félelemmel töltenek el. Ez természetes, nem? Csakhogy én ezeket a dolgokat nem fogadom el csak úgy. Mindent beleadok százszázalékosan, és addig megyek előre, ameddig bírok. Ami kell, elveszem, ami nem kell, azt nem. Én így élek. Ha valami nem jól sül el, majd akkor ott elgondolkozom, hogyan is tovább. Murakami Haruki
  8. A házasság nem tesz jót az arcszínnek, öregít. A menyegző leverően egyszerû. Az anyakönyvvezető adja az asszonyt férjének, milyen lapos dolog! A házasság durva mivolta végleges helyzetet teremt, megfosztja az embert akaratától, a választás lehetőségétől, mondattana van, mint a nyelvtannak, az ihletet helyesírással pótolja, a szerelmet írásbeli dolgozattá silányítja, tönkreteszi az élet titokzatosságát, nyilvánvalókká az időszakos, elkerülhetetlen dolgokat - a levetkőzött nő nem mennyei látvány többé -, elértékteleníti jogait annak is, aki gyakorolja, annak is, aki aláveti magát, megzavarja a mérleg billenésével az erős nem és a hatalmas nem bájos egyensúlyát. Mert a házasságban az úr áll szemben szolgálójával, ott, ahol azelőtt a királynő uralkodott rabszolgája felett. Prózaivá tenni az ágyat egész az illedelmességig, lehet-e ennél durvább felfogás? Nem elég ostoba dolog magában véve az, hogy nem bûn többé szeretnünk egymást? Victor Hugo
  9. Az ember nem lehet eléggé körültekintő, ha mások sorsába merészel beleszólni, különösképpen, amikor a sorsnak egy olyan fölbonthatatlan és szent fordulatáról van szó, mint a házasság.
  10. A szerelemben mindig van egy nagy adag fájdalom, és annak lehetősége, hogy valaki sérülni fog. A nők mindig azzal rontják el, hogy túlságosan hamar elkezdenek tervezni, azt hiszik, ha görcsölnek és mindenáron belekapaszkodnak a férfiakba, akkor majd mellettük marad. Elég sok férfi mocskos dolgát tudom, hogy azt mondhassam, hatalmasat tévednek. Megijednek a beléjük kapaszkodó nőktől. Félnek tőlük. Elmenekülnek. Abban a pillanatban, amikor egy nő elkezd túlságosan ragaszkodni bizonyos dolgokhoz, emberekhez, pénzhez... elszúr mindent! Az élet azt a nehéz feladatot állítja elénk, hogy mindent becsüljünk meg, és ne ragaszkodjunk túlzottan semmihez sem!
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat