Ugrás a tartalomra
Isten keze nem hagyta abba azt a mozgást,
amellyel az örökkévalóságra
velünk együtt írja
hosszú vagy rövid sorokban,
a vesszőkig és a legparányibb pontig
azt a könyvet,
amelynek csak akkor lesz értelme,
ha véget ér.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember az a könyv, akit Isten a saját kezével írt.
-
Isten keze mindig vezeti azt, aki hittel halad előre az úton.
Paulo Coelho
-
Isten görbe vonalakkal ír egyenesen.
-
Isten szava az ő szava, de mégis emberről emberre jár az idők végezetéig.
Cormac McCarthy
-
Ez a könyv soha be nem csukódik, ez az írás soha fel nem göngyölődik előlük, mert te vagy könyvük, írásuk örökké; mert magasra emelted őket írásod erőssége fölé. A Szentírást a lent lakó emberi nem gyöngesége fölé rendelted, hogy legyen mire föltekintenie, s megismernie könyörületességedet, amely az idők beláthatatlan folyamán keresztül folyton tanúságot tesz rólad, az időknek is alkotómesteréről.
Szent Ágoston
-
Még ne add fel. Néha oda, ahová Isten azt írta, Vég, azt igazából úgy érti, hogy Kezdet.
-
Isten mindig mind a két kezével belenyúl az ember életébe. Amikor elvesz, ad is, és amikor ad, el is vesz.
Szabó Magda
-
Amit beszélünk, azt elhordják a szelek, ami írva van, az megmaradhat örök időkre.
-
Milyen szép is lenne, ha minden úgy érne véget ezen a világon, hogy nem maradnak elvarratlan szálak. Sajnos, ez csak ritkán történik meg. A dolgok mennek tovább, az emberek pedig élnek, vagy halnak, ahogy az a sors könyvében meg van írva.
Frederick Forsyth
-
A történetek nem érnek véget. Amíg csak élünk, folytatódnak. Az ember egyszerûen kénytelen folytatni a dolgait. Lapoznia kell, új fejezetet nyitni, megtudni, mi minden vár rá legközelebb, és őszintén remélni, hogy bármi is jön, nem lesz túl durva. Még ha odabent, a lelke mélyén tudja is, hogy nagy valószínûséggel az lesz.
Darren Shan