- Itt tudlak téged. Ez jó. Ha nem volnál itt, fogalmam sincs, mi lenne. Megőrülnék. - Dehogy - simítok végig a haján. - Megszoknád azt is, ha nem lennék itten. - Miért bántasz? - Nem bántalak, kedves. Ez az igazság. Mindent meg lehet szokni, még azt is, ha valaki hiányzik. - Te meg bírnád szokni, hogy én hiányzok? - Megszokni...? Mit feleljek? Õszintén meggondolva: nem tudom. De azt hiszem, el lehet viselni mindenkinek a hiányát. Illúzió, széplelkek képzelgése, hogy emberek belepusztulnak valakinek az elvesztésébe...

Kapcsolódó idézetek

1. Gyûlölnöm kellene téged. Mégsem tudom elûzni a gondolatot, hogy ha másképp döntesz, az életemet is magaddal vitted volna. Elképzelni sem tudok másfajta életet. Az ember nem képes bemagyarázni magának, hogy jól érzi magát, ha nem azzal él, akit szeret.
2. - Szinte alig ismerlek, mégis mintha egész életemben itt lettél volna. Mégis miért van az, hogyha valami bánt, azt szeretném, ha te vigasztalnál meg? (...) Miért van az, hogy ilyenkor szeretnélek átölelni téged? Miért vonzódom hozzád? Legalább mondd, hogy te nem. Mondd, hogy te nem érzel ilyet, kérlek. - Én nem. Nekem te ennél sokkal többet jelentesz.
3. Megbeszéltük, hogy még találkozunk, de nem beszéltünk meg konkrétumokat - nem mintha bármelyikünknek is rossz érzése támadt volna. Egyszerûen úgy éreztem és valószínûleg ő is, hogy mindent megbeszéltünk, illetve amit mégsem, azt is megértettük. Nekem elég volt tudni, hogy itt van, és valószínûleg neki is elég a tudat, hogy én itt vagyok. Néha az embernek csak ennyi kell: tudni, hogy a másik van. Cecelia Ahern
4. Hiányzik valaki... És ez rossz. Mert ez nem az az érzés, amikor még magad sem tudod, ki, csak érzed, hogy lelked nem teljes, hogy a másik fél még valahol keresgél. Nem. Ez más érzés. Mert már tudod, ki hiányzik. Nem általánosságban valaki, hanem Valaki. Egy Valaki. És ez rossz. Szeretnél vele lenni, hallani hangját, látni mosolyát, érezni közelségét. (...) Ez azt jelenti, hogy van Valaki, aki fontos, aki annyira fontos, hogy mindig szeretnél vele lenni. És ez jó érzés. Hogy van, hogy létezik, hogy megtaláltad. Hogy van, ki hiányozzon. És bár fájón hiányzik, de már édesen. Csitáry-Hock Tamás
5. - Mit csinálsz te velem? Elvarázsolsz? - Nem értek én ahhoz. De ha értenék hozzá, elvarázsolnálak. Téged is elvarázsolnálak, meg mindent, az egész életet. Fújnék egyet, és attól eltûnnének a gondjaid, és minden jó lenne, minden úgy történne, ahogyan akarjuk, és mindig melletted lehetnék... - Megunnád... - cseppnyi szomorúság bujkált a lány hangjában. - Nem unnám meg. - Dehogynem. Előbb-utóbb mindent megun az ember. - Akkor elvarázsolnám az unalmat is. Kiirtanám az életből. Azt mondanám: akarom, hogy mindig újak legyünk egymásnak, és úgy is lenne. - Szép varázslat volna. Szilvási Lajos
6. Amikor távol vagy, szeretném, ha közel lennél. (...) De mi van akkor, amikor együtt vagyunk? Veszekszünk, hülyeségeken vitatkozunk, meg akarjuk változtatni egymást, azt akarjuk, hogy a másik is ugyanúgy lássa a világot, mint mi. Olyan dolgokat vársz el tőlem, amiknek semmi értelme, és én ugyanezt teszem veled. Néha titokban azt mondjuk magunkban: "de jó lenne, ha szabad lennék, és nem lennék elkötelezve". (...) És ilyenkor elveszettnek érzem magam. Paulo Coelho
7. Nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk... Azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. Még ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. Soha nem unalmas veled lenni. Szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. Érted, hogy mire gondolok? Hogy mindent szeretek, amit látok belőled, és azt is, amit nem. Pedig ismerem a hibáidat is. De pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. Hogy ugyanazoktól a dolgoktól félünk. Hogy mintha még a démonaink is hasonlítanának! Hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. Hogy néha kimondottan szükségem van a jelenlétedre, hogy... hogy mondjam... érezzem a saját... súlyomat? Anna Gavalda
8. Alig van úgy, hogy ne téged látnálak magam előtt. Néha csak a szemedet vagy a mosolyodat, meg ahogy jársz, a rugalmasságodat, a mozdulataid ívét, a lépteid simaságát, vagy ahogy a ruháid esnek a melleiden, és majd beleőrülök, amikor visszagondolok rá, hogy milyen volt tartani téged a karjaimban, hogy milyen volt simogatni a derekadat, vagy milyen volt egyszerûen csak babrálni kicsit a hajaddal. Nekem is ugyanúgy hiányzik. Olyasmi ez kicsit, mint a szomjúság, amikor már a puszta emléke is kedvessé válik bennünk a víznek. Érezzük a hûvösét, halljuk a csörgedezését... hasonló érzés. Ráadásul ilyenkor valahogy mindenből hiányzik valami, még ha nem is tudnám megmondani, hogy micsoda.
9. Szeretlek, hozzád tartozom, de a kapcsolatunk rám eső részét kézben tudom tartani. Nem követelhetem a te szerelmedet. Szabad akaratodból jöttél hozzám, amikor egybekeltünk, senki sem kényszerített minket. Ugyanez a szabad akarat szükséges szerelmünk életben tartásához. Ha úgy döntesz, hogy itt hagysz, ez minden képzeletet felülmúlóan fájni fog és össze leszek törve, mivel semmit nem tartottam meg magamból. Ennek ellenére hagylak elmenni, és valahogy életben maradok. Kezdetben sem követelhettem a vonzalmadat, és most is csak kérhetem. James Dobson
10. Tudom, hogy neked rosszul esik. Ne haragudj! Pont úgy vagyok vele, ahogy te velem, de most tényleg. Õ egyszerûen nem szeret engem, így meg hiába akarnék bármit is. (...) Ez olyan egyszer volt, talán igaz sem volt dolog. De egy rövid ideig legalább remélhettem, hogy megszeret, hogy odaül mellém, megfogja a kezemet, finoman átölel, és csendben elalszunk egymás mellett. Olyan sok mindent elképzeltem már vele, túlságosan is beleéltem magam. Jó lenne megint a vállára hajtani a fejemet, és egy picit érezni őt... nagyon rossz érzés, amikor te tudod, hogy a dolog mûködne, de a másik nem szeretné.