Ugrás a tartalomra
Jól ismert tény, hogy az elméleti fizikusok képtelenek megfelelően bánni a kísérleti eszközökkel - azonnal eltörnek, amint hozzájuk érnek. Pauli olyan jó elméleti fizikus volt, hogy valami rendszerint már akkor eltört a laborban, amikor még épp hogy csak belépett a küszöbön.
Kapcsolódó idézetek
-
Kísérleti fizikusként nagyon nehéz hírnévre szert tenni. Általában egy nagy csoport tagjaként kell dolgozni egy évekig tartó kísérleten. Ezzel szemben az elméleti fizikus egyetlen délután alatt vagy az én esetemben ágyban fekve ki tud találni valami érdekes ötletet, amelyet azután önállóan vagy egy-két kollégájával együtt papírra vet - és máris híressé válik.
Stephen Hawking
-
Az emberekben nem tudatosult eléggé, hogy a fizikusokat nem az vonzza a fizikában, hogy megérthetik, amit már eddig kiderített a tudomány, hanem az, hogy így esetleg rajtakaphatják a világegyetemet, ahogy épp valami képtelenséget mûvel. Nem tudunk betelni a tudattal, hogy a bolondját lehet járatni a világgal kapcsolatos természetes intuícióinkkal, és hogy néha a környezetünk nagyon furán tud viselkedni.
-
Óriási hiba az elméletnek szembeállítása a gyakorlattal, mert ha valamely elmélet nem válik be a gyakorlatban, az nem azt jelenti, hogy elméletre nincs szükség, hanem vagy azt, hogy az elmélet rossz, vagy azt, hogy a szerencsétlen kísérletező, aki azt alkalmazni akarja, nem teoretikus, hanem impraktikus ember. Viszont a gyakorlat, amely nem nyugszik megfelelő elméleti alapon, üres rutinná válik és legritkább esetben emelkedik csak a puszta mesterség fölé.
Klebelsberg Kuno
-
A tudományban mindig minden a "küszöbön áll". Csak éppen nem tudunk átlépni rajta (persze, néha keresztülesünk).
-
A jó kutató jól tûri, hogy a kísérletei nem sikerülnek. Ha valami előző nap nem ment, nem csügged, hanem még nagyobb lelkesedéssel vág bele másnap. Akit bénítanak a sikertelenségek, az nem tud nagy áttörést elérni.
Nusser Zoltán
-
Ha hihetetlen dolgokat akarsz hallani, csak a fizikusokhoz kell fordulnod. Hajlik a fény; görbül a tér; az órák a rakétákon lassabban járnak, mint az emberek otthonában; ha egy részecskét kettéhasítasz, két ugyanakkorát kapsz, mint a széthasított volt; ha elsütsz egy puskát, és fénysebességgel indítod a golyót, a puskacsőből nem jön ki semmi...
Richard Bach
-
A dolgok könnyedén elromolhatnak. Murphy törvénye is ezt mondja.
-
A tudomány a fogalmakat, amelyekkel dolgozik, nem készen találja; először mesterségesen meg kell alkotnia, és csak fokozatosan tökéletesítheti azokat. Az életből merít, azután ismét visszahat az életre.
Max Planck
-
A tudós naiv hittel szerkeszti elméleteit, sokszor szertelenül, vad fantáziával. Ezek az elméletek nem igazságok, nem felismerések, nem megtalált törvények, hanem modellek, mûködő elmekonstrukciók, be lehet őket indítani, szabadon változtatni, egyszerûsíteni, bonyolítani, lehet velük játszani. Többek között ki lehet őket próbálni a gyakorlatban. És ekkor az elmélet sorsa eldől, vagy eredménytelen a gyakorlatban, és akkor rövidesen a szemétdombra kerül, vagy valamivel jobb, mint amit eddig alkalmaztunk, valamit pontosabban ír le vagy jósol meg, mint az előző elmélet, és akkor használjuk. Használjuk, hiszünk benne, mindaddig, amíg egy jobb nem akad. Ennyi a tudomány, nem több és nem is kevesebb.
Csányi Vilmos
-
Az elméleti matematikusok önmagáért, a probléma szépségéért vizsgálnak bizonyos dolgokat, azután egyszer csak az ebből születő eredmények forradalmasíthatnak bizonyos alkalmazásokat. A matematikusokat nem szabad egyenként megítélni, mert akkor csak azt látjuk, hogy valami furcsa dologgal bíbelődnek: ha azonban együttesen, egészében vesszük a munkájukat, akkor kiderül, hogy az alapkutatásoknak is előbb-utóbb óriási gyakorlati hasznuk van.
Szemerédi Endre