Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Két egyformán pusztító előítélettől kell tartózkodni: a teológusok által tanított ama babonától, mely szerint az istenség lényegét szavakkal ki lehet fejezni, és a tudomány előfeltevésétől, mely szerint az isteni erő tudományos kísérletekkel megmagyarázható.

John Ruskin
💍 Feleség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Intellektusunk megköveteli, hogy a természet törvényei között felismerjük azt a két hatóerőt, amely titok, de minden tudást áthat: a rendet, amelyről a tudományok, s Istent, amelyről a vallások beszélnek. Max Planck
  2. Két egyszerû dolgot lehet mondani az Isten (vagy istenek) létezése iránti jó szándékú logikai (...) kutatásról. A logikai érvelések mind egyformák. Bizonyos feltételezésekből indulnak ki ("axiómákból", ahogy a logika mûvelői szeretik nevezni), majd egy sor kérlelhetetlen logikai lépéssel következtetnek Isten létére. Végső elemzésben azonban nem végkövetkeztetéssel, hanem választással találjuk szembe magunkat. Csak akkor kell a következtetéseket elhinnünk, ha elfogadjuk a feltételezéseket. Isten létére vagy nem létére nem lehet kétségbevonhatatlan logikai bizonyítékot találni. Mindig lesz választási lehetőség a feltételezések hitelességét illetően. John D. Barrow
  3. A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai, hanem egymás kiegészítői. Martin Luther King
  4. A tudomány az igazság, a természet erőinek megismerése és felhasználása az emberi boldogság javára. (...) És a civilizáció e leghatékonyabb fegyverének akart és akar ellenszegülni a vallás. A hit (...) az értelem fejlődésének egy alacsony fokozatát jelenti, és én semmiképp sem hiszek a különböző vallásokat kísérő képtelenségekben és valótlanságokban, amelyeket lassan-lassan ki kellene küszöbölnünk, és tiltakozom, ha valaki azt igényli, hogy a gyereknevelést a vallás végezze a maga abszurd csodáival, amelyeket a tudomány már régen megcáfolt. Victor Babes
  5. Az isteni hatalomnak (...) hátrányai is vannak. Minden technológia jóra és rosszra egyaránt felhasználható. A tudomány végső soron kétélû fegyver: az egyik élével megszüntetheti a szegénységet, a betegséget és a tudatlanságot, a másik éle azonban az emberekre sújthat le, többféle módon is. Michio Kaku
  6. Két módon lehet eljutni a megismeréshez: tapasztalattal és okoskodással. Az okoskodás önmagában meggyőzhet, de nem nyugtathat meg, sőt nem is zárja ki mindig a kételyt. (...) A puszta bizonyításban ezer előítélet, ezer begyökerezett tévedés rejtőzhetik. (...) A tények igazsága következtében mellőzhetjük a bizonyítást, ha tudjuk, hogyan kell kísérletezni. Roger Bacon
  7. Ne keveredj konfliktusba fanatikusokkal, hacsak nem tudod szétoszlatni őket. Vallásra csak akkor támadj vallással, ha a bizonyítékaid (csodák) cáfolhatatlanok, vagy ha el tudod érni, hogy a fanatikusok elfogadjanak istentől ihletettnek. Az isteni kinyilatkozás palástja sokáig volt a tudomány akadálya. A tudomány olyan nyilvánvalóan emberi csinálmány. A fanatikusoknak (és sokan fanatikusak ebben vagy abban a dologban) tudniuk kell, hol állsz, de ami még ennél is fontosabb, fel kell ismerniük, hogy ki súg neked. Frank Herbert
  8. A tudomány önmagunk megkérdőjelezésére, ellenőrzésére és analitikus gondolkodásra támaszkodik - és ezt el is várja tőlünk -, hogy ne csaphassuk be magunkat, ne kerülhessük el a tényekkel való szembenézést. Az áltudományok ellenben a tudománynál száz meg ezer évvel régebbi, természetes, irracionális, nem tárgyilagos észjárásokat őrzik meg - olyan gondolkodási folyamatokat, amelyek babonákat és az emberről meg természetről alkotott más furcsa és téves elképzeléseket hoztak létre.
  9. A tudomány lényege két, egymásnak ellentmondó hozzáállás nélkülözhetetlen egyensúlya - a mégoly különösnek vagy értelmetlennek tûnő új gondolatok iránti nyitottságé meg a régi és új elképzelések könyörtelenül szkeptikus vizsgálatáé. Így szûrhetjük ki a mély igazságokat a handabandázásból. Carl Sagan
  10. Minden, amit a tudomány hirdet, ellentéte annak, amit a vallás hisz. A vallás teremtésről beszél, a tudomány fejlődésről; a vallás mereven elválasztja az élőt az élettelentől, a tudomány megtalálja az átmenetet és a kettő egységét; a vallás egyszer s mindenkorra megszabott erkölcsöt hirdet, a tudomány változó, a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodó etikát ismer, s míg az előbbi a túlvilági üdvösséget tekinti az ember végcéljának, addig az utóbbi itt a földön kívánja megvalósítani a lehető legtöbb embernek lehető legnagyobb boldogságát.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat