Michio Kaku

Figyelemreméltó, hogy egyetlen papírlapra leírhatjuk az összes, negyvenhárom nagyságrendet átfogó fizikai jelenséget irányító törvényt, a Világegyetem 10 milliárd fényévnél is távolabbi zugaitól a kvarkok és a neutrínók mikrovilágáig. A papírlapon csak két egyenlet állna, Einstein gravitációelmélete és a Standard Modell. Számomra ez adja meg a legalapvetőbb szinten a természet végső egyszerûségét és harmóniáját.

A természettudományban a fizikai kép gyakran sokkal fontosabb, mint a jelenséget leíró matematikai formulák.

A természet kimeríthetetlen és korlátlan lehet még akkor is, ha mûködése csak néhány alapelven nyugszik.

Az érzelmek távolról sem az emberi lét csúcspontjai, hanem valójában csak az evolúció melléktermékei. Egyszerûen fogalmazva, az érzelmek a javunkra vannak. Segítették a túlélést az erdőben, de még ma is segítik az eligazodást az élet útvesztőiben.

Tudósok nélkül nincs jövő.

Elég furcsa élet lehet nem tudósnak lenni. Élni a napokat, mit sem sejtve arról, avagy nem is érdeklődni az iránt, honnan ered a levegő, honnan a csudából kerültek a csillagok az égre, vagy milyen távol vannak tőlünk. Én személy szerint tudni akarok.

A valódi tudomány fontos ismérve, hogy a fizikát nem valamiféle népszerûségi verseny és nem is a The New York Times szerkesztősége határozza meg, hanem a gondos kísérletezés.

A mûvészek és fotográfusok leghőbb vágya volt, hogy a zseni arcát megörökítsék, olyannyira, hogy egyszer egy ûrlapon a foglalkozása rovatba Einstein azt írta: modell.

Kérjünk meg egy idegen bolygóról érkezett lényt, hogy próbálja megfejteni a sakkjáték szabályait pusztán a játék megfigyelése alapján. Egy idő után a földönkívüli pontosan tudni fogja, milyen szabályok szerint kell lépni a gyaloggal, a futóval vagy a királlyal. A játék szabályai végesek és egyszerûek. A lehetséges játszmák száma azonban tényleg csillagászati. Hasonlóképpen, a természet játékszabályai ugyancsak véges számúak és egyszerûek lehetnek, de a szabályok alkalmazása kimeríthetetlen lehet.

A sors hibáztatása helyett el kellene fogadnunk azt, amik vagyunk, és álmainkat a lehetőségeinkhez szabottan megpróbálni valóra váltani.

A munka nemcsak szerkezetet és rendezettséget ad életünknek, hanem biztosítja nekünk azt, hogy büszkék lehessünk magunkra, lássuk az eredményeinket és megkapjuk a beteljesülés érzetét.

Szerelem nélkül elveszettek, gyökértelenek és üresek vagyunk. Szerelem nélkül a saját földünkön sodródunk, és senkihez sem tartozunk.

Matematika nélkül ahelyett, hogy aktív résztvevői lennénk, csak passzív megfigyelői lehetünk a természet táncának.

Noha én azt hiszem, hogy mindannyian tudósnak születünk és azok is vagyunk gyerekként, felnőttként nem mindannyian folytatjuk ezt a szerelmet. Ennek egyik oka, hogy a matematika kőfalaival kerülünk szembe.

Az emberi agy bizonyos mértékig olyan, mint egy, a korábbi évmilliók evolúciójának maradványaival telezsúfolt múzeum, amely mind méretét, mind funkcióit tekintve robbanásszerûen növekszik kifelé és előre.

Az isteni hatalomnak (...) hátrányai is vannak. Minden technológia jóra és rosszra egyaránt felhasználható. A tudomány végső soron kétélû fegyver: az egyik élével megszüntetheti a szegénységet, a betegséget és a tudatlanságot, a másik éle azonban az emberekre sújthat le, többféle módon is.

Egyszerûség és elegancia. Ezek azok a minőségek, amelyek a legnagyobb mûvészek mestermûveit inspirálták, és pontosan ezek a motiválják a tudósokat is arra, hogy a természet törvényeit kutassák. Egy mûalkotáshoz vagy egy örökérvényû költeményhez hasonlóan az egyenleteknek is megvan a saját szépségük és ritmusuk.

Egy tudós számára a legmélyebb, csaknem vallásos rádöbbenést jelentheti annak a megtapasztalása, hogy a csillagok gyermekei vagyunk, és hogy értelmünk képes megérteni a mindenséget mozgató általános törvényeket. Testünk atomjait, a Naprendszer születése előtt mérhetetlen hosszú idővel, egy felrobbanó csillag belsejében végbemenő folyamatok kovácsolták. Atomjaink ősibbek, mint a legvénebb hegyek. Szó szerint csillagporból vagyunk. Most pedig ezek az atomok intelligens lényekké álltak egybe, akik képesek megérteni a saját létüket is lehetővé tévő általános törvényeket.

Sokan az élet értelmét egyéni gyarapodás, emberi kapcsolatok vagy személyes tapasztalatok révén keresik. Számomra úgy tûnik azonban, hogy annak áldása, hogy elménk képes megsejteni a természet legvégső titkait, elegendő értelmet ad az életnek.

Mi, emberek éppen úgy szeretnénk megérteni az univerzumot, mint ahogyan a madár énekelni akar.