Két egymást jól ismerő ember élete olyasmi, mint a talaj, amely valamiképpen beissza a dolgokat. Eltûnnek benne a lappáliák, a kisebb neveletlenségek. Sőt, azt hiszem, a közös életnek szüksége is van az efféle bizalmasságra, és az embernek is szüksége van rá... természetesen a másik iránti tapintat és tisztelet határain belül. A fésûben maradt hajszál és a másik előtti fesztelen fogpiszkálás miatt még egyetlen szerelem sem szenvedett hajótörést, hacsak a kettő közül valamelyik nem volt éppenséggel hisztériás. Emberi bukfencecskék ezek, amelyeken lehet nevetni és nem nevetni... de szeretetből elviseli őket az ember.