Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Kezdetben mindig vannak reménytelennek tûnő időszakok, ezen túl kell esni. Sokszor még most is előfordul, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy akartam. Ez elgondolkodtat, kétségbe ejt. Igyekszem folyamatosan fejleszteni magamat, és a mûsort, és ebben benne van, hogy olykor kétségbe kell esni.

Bödőcs Tibor
🌅 Nyugdíjba vonulás 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Van, hogy az ember jól érzi magát a színpadon, de amikor egy új szerepet kezdesz próbálni, mindig azt érzed, tehetségtelen vagy és minden kezdődik elölről: ismét bizonyítani kell, hogy való vagy a pályára. Ez örök munka. Auksz Éva
  2. Nem szabad feladni, ha kudarcok jönnek. A kudarc kell, általa sok minden kiderül. Egyrészt megerősít, és arra ösztönöz, hogy még jobban nekiveselkedjen, fejlődjön, tanuljon, újra felálljon az ember, valamint megtanít a dolgokat átértékelni. Nekem is sokszor kellett felállnom, persze nem mondom, hogy nem lett volna jobb, ha mindig sikerek érnek, de biztos alázatosabban, árnyaltabban látom az életet általuk, és azt is látom, hogy sok út létezik, ami a cél felé visz.
  3. Egy alkotómûvész mindig valamennyire magányosnak érzi magát, mert minden darabjával az ember előre jut, megfogalmaz valamit, és mégis valami még örökösen hiányzik. És ezt a valamit mindig újra és újra keresni kell, ez egyfajta magányossággal, kétellyel, félelemmel jár.
  4. Mindig kell, hogy legyen az emberben egy kis kétség: jól gondolom-e ezt vagy azt. Szeretem a hibákat, nem a világvége, ha az ember téved. A hibákból, illetve, hogy hogyan tudod kijavítani azokat, szerintem ebből lehet a legtöbbet tanulni. Tallér Edina
  5. Megpróbálom kitalálni magamat, megteremteni. A kitalált dolgok még nem váltak valósággá bennem, mindig akarok valamit, de úgy, hogy előre félek tőle, s keresem az okát, hogy miért nem sikerülhet. Palotai Boris
  6. A mûvészetet részben az teszi különlegessé, hogy nehéz elkészíteni, még akkor is, ha minden eszköz a rendelkezésedre áll. Gyakorlásra van szükség, készségre van szükség, és minden alkalommal, amikor csinálod, fejlődnek ezek a készségeid. Minden dal, amit hallasz, minden film, amit nézel, több ezer órányi próbálkozás és hiba eredménye. Milliószor kudarcot vallhatsz, és felhasználhatod ezt a tapasztalatot, hogy végül sikerrel járj. Drew Gooden
  7. Ha valami nem megy, az inspirál. Ha valami nem sikerül, akkor kétségbe esem és összetörök azon nyomban, de másnap felkelek és meg fogom csinálni.
  8. Az a rögeszmém, hogy muszáj mindig valakivel járnom - és emiatt muszáj mindig fantasztikus nőnek lennem, okosnak, érzékinek, kivételesnek. Az erőfeszítés, hogy hódítsak, arra kényszerít, hogy mindig a legjobbat adjam magamból, és ez talán nem is rossz, de a végeredmény mégis mindig csalódás. Paulo Coelho
  9. Az a helyzet a mûvészettel, hogy mindig lesznek emberek, akik meg akarnak akadályozni abban, amit csinálsz. De ez többet árul el róluk és az ő problémáikról, mint a te mûvészetedről.
  10. Kivéve azt a néhány pillanatot, amikor az ember éppen tehetséges, a mûvészetet folyton gyakorolni kell. Főként azért, hogy a teremtő másodperceket jól ki tudjuk használni. Bessenyei Ferenc
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat