Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Megpróbálom kitalálni magamat, megteremteni. A kitalált dolgok még nem váltak valósággá bennem, mindig akarok valamit, de úgy, hogy előre félek tőle, s keresem az okát, hogy miért nem sikerülhet.

Palotai Boris
🔮 Jövőkép 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Két évvel ezelőtt féltem bármit is akarni. Úgy gondoltam, hogy az akarás próbálkozáshoz vezet, a próbálkozás pedig bukáshoz. Erre most azon kapom magam, hogy nem tudok betelni az akarással. (...) Világot akarok látni, meg akarom lepni magam! Fontos akarok lenni, a legtöbbet akarom kihozni magamból. A saját életemet akarom élni, nem pedig hagyni, hogy mások tegyék azt helyettem. Győzni akarok, hogy mások örülhessenek a sikereimnek, veszíteni akarok, és túltenni magamat rajta. Nem akarok félni az ismeretlen kihívásoktól. Nagylelkû és segítőkész akarok lenni, pont olyan, mint egyesek voltak velem. Érdekes és meglepetésekkel teli életet akarok. Nem hinném, hogy mindezt el is fogom érni, csak a lehetőséget akarom megragadni. Lehetőséget, hogy a dolgok megváltozzanak.
  2. Változtatnom kell, követnem kell az álmomat, egy álmot, amely gyerekesnek tûnik, nevetségesnek, megvalósíthatatlannak, amelyre mindig is vágytam, de nem volt bátorságom megvalósítani. Paulo Coelho
  3. Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik. A forgatókönyv módosulhat, de én mindig ugyanaz a tökéletlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam. Murakami Haruki
  4. Félek, hogy ha megvalósítanám az álmomat, már nem lenne miért élnem. (...) Félek a nagy csalódástól, és inkább csak álmodom az egészről. Paulo Coelho
  5. Hiába van meg mindenem, amiről mások csak álmodnak, nem tudom értékelni, mert mindig keresek valamit, ami még hiányzik, de sosem találom meg, hiszen azt sem tudom, mi az, így aztán nem is élek a jelenben, mindig a következő pillanat jár a fejemben, és ennek következtében gyakran meg sem látom azt, ami valójában körülvesz. Tisztában vagyok azzal, hogy ez így nem jó, de sosem tudtam tenni ellene.
  6. Sok gondolat van az ember fejében, de nem mindent tud a szerepein keresztül kifejezni. Egyszer csak jön valami, és mindenképpen meg akarja valósítani. Békés Itala
  7. Amikor az ember előre retteg attól, hogy látni vagy hallani fog valamit, ritkán fordul elő, hogy végül ne sikerülne valóban látnia vagy hallania valamit. A félelem táplálta képzelet megalkotja saját képeit. Juliette Benzoni
  8. Álmom megvalósítható közelségbe került, és ez félelmetes. Ha megpróbálom és nem sikerül, nem tudom, mi lesz az életemmel: úgyhogy inkább tovább dédelgetem az álmomat, mint hogy szembenézzek a lehetőséggel, hogy tönkreteszem. Paulo Coelho
  9. Van még egy rémálmom, amitől sokkal jobban félek, mint a többitől. Mert az nem is igazi álom, inkább képzelődés. Haragszom magamra, amikor eszembe jut. Ha előjön a rossz álom, arról nem tehetek, de magamtól valami szörnyûségre gondolni, azt biztos nem szabad. Tóth Olga
  10. Egy alkotómûvész mindig valamennyire magányosnak érzi magát, mert minden darabjával az ember előre jut, megfogalmaz valamit, és mégis valami még örökösen hiányzik. És ezt a valamit mindig újra és újra keresni kell, ez egyfajta magányossággal, kétellyel, félelemmel jár.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat