Ugrás a tartalomra
Kimondhatatlanul boldog vagyok, mert tudom, hogy éppen úgy az életet jelentem a férjemnek, mint ahogyan ő az életet jelenti nekem. Soha asszony nem került közelebb párjához, mint én; mi ketten valóban egy test és egy lélek vagyunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Egész lényemben érzem azt az igazságot, hogy a férj és feleség nem különálló lények, hanem ez a kettő: egy.
Lev Tolsztoj
-
Szeretlek, és nem tudok olyan egyszerûen napirendre térni afelett, milyen kivételes boldogság, hogy éppen te vagy a férjem.
Szabó Magda
-
Sosem éreztem ehhez foghatót, s féltem, hogy többé be sem érem kevesebbel. Már nem harcoltam önmagammal, s nem kellett érte küzdenem. Odaadtam mindenemet, azt is, aminek létéről nem is tudtam. (...) Szerettük egymást.
Vavyan Fable
-
Lehet, hogy egy férfi meg nő közelebb áll egymáshoz, ha nem élnek együtt, ha csak tudják egymásról, hogy vannak, és hálásak egymásnak azért, hogy vannak és tudnak egymásról. És ez éppen elég a boldogságukhoz.
Milan Kundera
-
A szabadság, a szabad lélegzés és bizalom tere elengedhetetlen volt számomra ahhoz, hogy elköteleződjek, és mostanság mélységesen élvezem a szerencsét, hogy megoszthatom ezt a kölcsönös megértést a feleségemmel. Most már tudom, hogy az egymásnak adott szabadság köt bennünket össze.
-
Mindketten tudjuk, honnan jövünk, és valahányszor boldognak látjuk a másikat, az... frissítőleg hat ránk. (...) Élvezzük a másik miatt, élvezzük magunk miatt, és a nagy öröm miatt.
Anna Gavalda
-
Örök életre szerződtünk, hiszem, vagyis merem,
Hogy megtaláltam benned, akire vágyom: a másik felem.
Napról-napra erősebben lüktet ez a szív,
Bízom benne, az érzés összeköt, akár egy híd.
Annyi apró öröm ér, büszkén kürtölöm a világnak,
Jobb ember lett belőlem, virágot a virágnak.
-
Egy gyermeket világra hozni a legnagyobb áldás, amit asszony megélhet, nincs, amihez az érzést hasonlítani lehetne. Míg elsőszülött fiamat nem tartottam a karomban, én magam sem tudtam elképzelni. Azt nyilván igen, hogy anya leszek, de hogy a születés ennyire megváltoztatja az életemet, arra álmomban sem gondoltam. Egész lényem, eddigi mivoltom megszûnt, átértékelődött a világgal együtt. Hirtelen megelevenedtek a színek, ízesebbek lettek az ételek, teljesebb a szerelem, mintha egy varázslatos kör burkolta volna be a mindennapjaimat, boldog voltam, hosszú idő után először nem éreztem magam magányosnak, nem hittem értelmetlennek a létezésemet, mert a lelkem eggyé vált a gyermekével, és ez egy hatalmas erő, olyan kötelék, amit semmi más nem adhat egy nőnek.
-
Most boldog vagyok. Mert hamarosan elérkezik a pillanat. És magával hoz téged. Vártam ezt a pillanatot. Napok óta. Napok óta? Nem! Nem napok óta. Sokkal régebb óta. Már akkor is vártalak, amikor még nem ismertelek. Csak tudtalak. Tudtam, hogy élsz, létezel valahol, és tudtam, hogy egy napon elérkezik a pillanat. Veled.
Csitáry-Hock Tamás
-
Az igazi asszony egy-lélek, egy-test az urával; késsel se lehet a szívét elválasztani az ura szívétől!
Gárdonyi Géza