Ugrás a tartalomra
Kitől kapjuk a vallást? A szüleink megpróbálnak agymosást végezni rajtunk négy-öt éves korunkban, amikor a legfogékonyabbak vagyunk a fantasztikus történetekre. Felszólítanak, hogy hinnünk kell Istenben, mi pedig engedelmeskedünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Elsöprő többségünk ahhoz a valláshoz ragaszkodik, melyet szüleink tanítottak nekünk. Legtöbbünk vallásos meggyőződése ugyanúgy nem volt választás kérdése, mint az anyanyelvünk. Mondhatod, hogy minden jogunk megvan arra, hogy megváltoztassuk a vallásunkat, bár egyes hitek kiközösítenek, vagy akár meg is ölnek, ha válogatni akarsz a globális teológiai piacon. De feltéve, hogy jogodban áll körülnézni, a gyerekkorban kapott vallás olyan, mint egy tetoválás az agyadon, amit rendkívül nehéz és fájdalmas kitörölni.
-
Mindannyian abban hiszünk, amiben a szüleink hittek. Az első pár esztendőben, amikor az elme még mindenre nyitott, teletömik mindennel, és az ember úgy gondolja, a felnőttek tudják, mi történik. Ezért gyenge és sebezhető. És ha később úgy dönt, nem kér a helyi mitológiából, akármi legyen is, annak ára van. A szülők rosszallása, a barátok megdöbbenése, kiközösítés. Olyan, hogy teljesen szabad társadalom, nem létezik.
Jack McDevitt
-
Lázadnunk kell szüleink hite ellen, mert szükségszerûen korlátoltabb, mint az a hit, amelyet magunk alakíthattunk ki személyes tapasztalataink, felnőtt tapasztalataink és egy újabb emberi nemzedék tudása alapján. A vallás nem jó örökség. Az ember vallásának személyes vallásnak kell lennie, amelyet maga alakít ki, kérdezve és kételkedve, saját tapasztalatának olvasztótégelyében.
-
A gyermekeknek olyan vallása lesz, amilyenre a szülei nevelték őket, a szülők pedig a saját elődeik hitét viszik tovább. Nem mi magunk győződünk meg tehát felnőtt fejjel egy adott hit igazáról, hanem az a földrajzi régió határozza meg a vallásunkat, ahová születtünk.
Boldogkői Zsolt
-
A gyermekek vallását a szülők hite határozza meg, a szülőkét a nagyszülőké, és így tovább. Ismeretelméleti szempontból az a tény, hogy azt az elképzelést tartjuk helyesnek, amit a körülöttünk élők is annak tartanak, egy óriási paradoxon, amit azonban az érintettek nem vesznek észre.
Boldogkői Zsolt
-
Felnőni nem egyszerû feladat. Évekig élsz abban a tudatban, hogy a világ ilyen meg ilyen, aztán hirtelen borul az egész. Rájössz, hogy a szüleid talán mégsem tudnak mindent, a kormány hazudik, a felmenőid pedig gyilkolásztak. Rádöbbensz, hogy egyszer meg fogsz halni - utána meg ki tudja, mi lesz. A kis dózisban adagolt új információkból kisakkozod, hogy a világ teljesen más, mint ahogy előadták neked. Véget ér az agymosás, de aztán alig várod, hogy folytatódjon.
-
Az egyik legigazságtalanabb lecke az életben, hogy a szüleink is emberek. Szeretnénk azt hinni, hogy istenek vagy démonok, mert akkor mi hősök lennénk, de áh, hagyjuk már ezt! Bénák vagyunk.
-
Mindannyian hajlamosak és nyitottak vagyunk a hipnózisra, nincs olyan közöttünk, akit szülei ne formáltak volna szuggesztiókkal. Akivel rosszul bánnak, azt hiszi, rossz. Akivel jól, jónak hiszi magát. Anyánk arca az első tükör, ahogy ő néz ránk, azzá válunk.
Feldmár András
-
Amikor elég idősek vagyunk hozzá - rajtunk áll, hogy ez a pillanat tizenöt vagy ötvenéves korban jön el -, akkor nem szabad megijednünk attól, hogy önálló döntéseket hozzunk. A szüleink igyekeznek a maguk módján mindent megtenni, de felnőve már nem kell minden egyes tanácsukat megfogadnunk. Udvariasan hallgassuk meg őket, de a végső döntés rajtunk áll.
-
Ugyanazokat a könyveket olvassuk, ugyanazokat a filmeket nézzük és ugyanolyan cipőket hordunk. Amíg a nagyszüleinknek a család, az egyház és a nemzet mondta meg, hogy mit tehetnek, minket a média, a marketingszakemberek és a gondoskodó állam pátyolgatnak.
Rutger Bregman