Ugrás a tartalomra
Mindannyian hajlamosak és nyitottak vagyunk a hipnózisra, nincs olyan közöttünk, akit szülei ne formáltak volna szuggesztiókkal. Akivel rosszul bánnak, azt hiszi, rossz. Akivel jól, jónak hiszi magát. Anyánk arca az első tükör, ahogy ő néz ránk, azzá válunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor picik voltunk, mindannyiunkat hipnotizáltak a szüleink. Ez alól senki sem kivétel. Nem lehet egy gyereket bevezetni a társadalomba és az anyanyelvbe hipnózis nélkül.
Feldmár András
-
Kisgyerekként a szüleink olyanok, mint egy tükör, és mi úgy látjuk magunkat, ahogy abban a tükörben mutatnak minket.
Bucsi Mariann
-
A gyermek általában a szülők, a nagycsalád tükörképe, kicsinyített mása. Felnőve, ha nem tetszik, amit a tükörben látunk, örökre hátat fordítunk neki, vagy bezúzzuk, a tükör összetört cserepei leszünk.
-
Mindannyian a környezetünk hatásainak rabjai vagyunk. Ti itt mind a világnézeteteket jelen pillanatban nagyobbrészt aszerint formáljátok, amit a társaitoktól, de még inkább a szüleitektől láttok. Ha rasszista szülők mellett nőttök fel, ezt hozzátok magatokkal, ha homofób szülők mellett, akkor azt. Persze előfordul, hogy a családi berögződések épp ellentétes hatást váltanak ki. Az üdvözlendő.
Kovács Krisztián
-
Anyám öröksége vagyok. (...) Ahogy öregszem, úgy hasonlítok egyre jobban rá a külsőségekben is. Néha szabályosan megrémülök, ahogy egy-egy arckifejezésemben vagy mozdulatomban őrá ismerek. Itt cipelem magamban anyámat, és ez nagyon nehéz teher, nehéz örökség ez a függés, a szeretete iránti vágy, és ezzel együtt a kétségbeesés is, hogy elveszíthetem.
Szentesi Éva
-
Nem volt rossz viszonyom a szüleimmel. (...) De az a helyzet, hogy én soha nem tudtam elengedni magam a társaságukban. Láttam a szemükben, hogy kit látnak bennem, és nem tetszett. Többet láttam magamból a mimikájukon, mint bármelyik tükörben. Egyeseknek van ilyen képessége: ha rád néznek, az arcuk pontosan mutatja, hogy viselkedsz.
Cecelia Ahern
-
A gyerekek számára az első kapcsolat a legfontosabb, ez pedig az anya-csecsemő kapcsolat. Ez az az alap, amire a gyerek minden egyes jövőbeli kapcsolata ráépül. Az ember az identitását az anyjától kapja, ő a "tükre".
Laurel Braitman
-
Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből, aki pont úgy néz ki, mint az anyám.
Tóth Gábor Ákos
-
Az ép gyerekek nyilván a tökéletes formák biztonságában élnek. A világ éppen olyan, mint ők, és számukra ezt tükrözi vissza minden. Az ő anyukájuk a legszebb, az apukájuk a legerősebb. Ha meg nem, akkor sem tûnik fel, mivel az imprinting, a követési reflex megoldja nekik, hogy ne legyenek kétségeik. Aki olyan, mint ők, az jó, aki meg másmilyen, az rossz. Legalábbis gyanús.
Sándor Erzsi
-
Mindannyian abban hiszünk, amiben a szüleink hittek. Az első pár esztendőben, amikor az elme még mindenre nyitott, teletömik mindennel, és az ember úgy gondolja, a felnőttek tudják, mi történik. Ezért gyenge és sebezhető. És ha később úgy dönt, nem kér a helyi mitológiából, akármi legyen is, annak ára van. A szülők rosszallása, a barátok megdöbbenése, kiközösítés. Olyan, hogy teljesen szabad társadalom, nem létezik.
Jack McDevitt