Ugrás a tartalomra
Különös, hogy leginkább az éretlen emberek kérik számon másokon az érettség hiányát. Ám ez az ellentmondás is csupán látszólagos: a valóságban azzal, hogy másokat vádolnak éretlenséggel, a saját magukét akarják védelmezni.
Kapcsolódó idézetek
-
Elvárjuk a tinédzserektől, hogy felnőttként viselkedjenek, de közben neheztelünk is rájuk, amiért felnőtt jogokat követelnek, holott testileg bármilyen érettek is, érzelmileg inkább még gyerekek.
-
Az éretlen férfiak közös vonása, hogy nemes ügyért akarják az életüket áldozni. Amíg az éretteké az, hogy egyszerûen élni akarnak egyért.
-
Az igazán ártatlanok azok, akik nemcsak ártatlannak vallják magukat, hanem mások is ezt gondolják róluk.
Josh Billings
-
Csak a kortársak hiszik el az embernek, ha őszintén elmondja a gondolatait. A fiatalok ellenben azt gondolják, hogy az öregek fantáziálnak és összevissza beszélnek.
Agatha Christie
-
Az emberek valahogy restellik kimutatni a jóságukat, mintha az valami szégyellni való emberi gyengeség lenne. Az emberek erőseknek akarnak látszani, mint akik nem ismerik a kételyt és a megalázónak vélt szánalmat, holott talán éppen az önmagunk iránti kétely és a mások iránti szánalom a legfőbb emberi erő.
Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
-
Mások előszeretettel hibáztatják a világot a kudarcukért, ahelyett, hogy a saját szegényes tudásukat okolnák.
Susanna Clarke
-
Az előrehaladott életkor önmagában egyáltalán nem jelent törvényszerûen mindenkinél bölcsességet. Mindannyian találkoztunk már rendkívül konok, önfejû és ostoba öregemberekkel. És többnyire éppen ők azok, akik az életkorukra hivatkozva követelőznek.
Tóth Gábor Ákos
-
Ha valaki mindennek csak a rossz oldalát látja, az azt mutatja, hogy nincs semmi önbizalma. Az ilyenek el akarják érni, hogy mások is elbizonytalanodjanak, ahogy ők.
-
Gyerekkorban másokat jónak vagy rossznak látunk - ez az egyszerû gondolkodás épp a legsérülékenyebb életkorban megvédi a kicsi és védtelen gyermekeket. A felnőtté válás során azonban már észrevesszük, hogy az emberek jók és rosszak is egyben, illetve jók, csak megvannak a hibáik és a rossz oldalaik. Többé-kevésbé tiszteljük őket, és a mi felelősségünk, hogy mit veszünk át tőlük, és mit nem.
Steve Biddulph
-
Egy spirituálisan éretlen ember könyörtelen mércével ítél, és tagad mindent, amitől fél, amit nem ér el a tudatossága, vagy morálisan kifogásolhatónak talál. Így válik igazságtalanná.