Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Különösen a kisgyerekekre jellemző valami nemek fölötti nyitottság - ettől olyan szeretetre méltóak -, mielőtt a társadalom és a szülők ártalmas és alattomosan pusztító hatása utol nem éri őket is.

Iain Menzies Banks
🔮 Jövőkép 💞 Igaz szerelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Azzal tesszük a legnagyobb szolgálatot a gyerekeknek, akik olyan személyiségjegyeket mutatnak, vagy olyan hajlamaik vannak, amelyeket a környezetükben élő felnőttek nehezen értenek meg, ha megengedjük nekik, hogy szabadon kifejezhessék saját egyedülálló emberi mivoltukat. Wayne Dyer
  2. A gyereknek, mint mindenkinek, az lenne a jó, ha úgy viselkednénk, mint egymást szerető, normális emberek, akik nem akarnak állandóan előnyökhöz jutni a másik által, hanem az egymás iránti érzelmeken alapuló, kellemes és örömteli együttélés lehetséges útjait keresnénk. Nem túlféltően, nem túlóvóan, nem neurotikus kötődésben. Az a szülői, nagyszülői habitus, hogy képtelen vagyok a jelenben élve, felelős emberként mérlegelni egy kérést, hanem mindig pattanok, amikor valamit kiejt a száján, önmagában abnormális, és egy gyereknek rosszat tesz, ha abnormális gesztusok sokaságát kell átélnie. Vekerdy Tamás
  3. Több előnye is lehet annak, ha a felnőtt világ gonosztetteit egy gyermek szemén keresztül láttatjuk. Ekkor ugyanis az olvasó valamilyen teljesen új, elidegenített módon szemlélheti ezeket a gonoszságokat, miközben felidéződik, hogy mindig azok válnak a legkönnyebben e szörnyûségek áldozatává, akik a legsebezhetőbbek, azaz a gyerekek. Jim Shepard
  4. A kisgyerekeknek nagyobb szükségük van a szeretetre, mint amennyire ők maguk szeretnek. Alexander Sutherland Neill
  5. A gyerekek figyelnek bennünket, és nekünk óriási a felelősségünk abban, hogy jó példát mutassunk nekik. Vigyáznunk kell rájuk, mert - ellentétben velünk, felnőttekkel - ők nem utálják egymást, nem pusztítják el a bolygónkat és egymást sem. Luc Besson
  6. A gyermek, szülessen bárhová, legyen bárkié, még tiszta és ösztönösen a jóra áhítozik. Mentes az előítéletektől, nem úgy, mint a felnőtt, a szülő.
  7. A gyerekek a születésük pillanatától fogva eltöltik az ember szívét szeretettel... és rettegéssel. Főleg a kislányok. Mindentől meg akarod óvni őket. És amikor nem tudod, úgy érzed, megbuktál. C. J. Tudor
  8. A gyerekeket nevelni kell, de a szeretetet sosem lenne szabad megvonni tőlük. A gyerekek mondhatják azt, hogy gyûlölik a szüleiket, és forgathatják a szemüket a rossz anyukaviccektől. Csapkodhatnak ajtókat, feszegethetik a határokat, és megszeghetik a szabályokat. Az egészséges kamaszok a szüleiken fejlesztik a vitakultúrájukat, megtanulják érvényesíteni a saját akaratukat, felszólalnak a szabadságuk és önállóságuk érdekében. Az egészséges kamaszok, akik tudják, hogy feltétel nélkül szeretik őket, nem félnek hallatni a hangjukat.
  9. Szeretek gyerekek között lenni. Õk mindent észrevesznek. Még nem fásultak el. Felvillanyozzák őket olyan dolgok, amelyek bennünket már régen nem izgatnak, mert elfeledtünk lelkesedni értük. Olyan természetesek, olyan önfeledtek. Michael Jackson
  10. A gyerekeknek szeretetre van szükségük, megbízható oltalomra, és olyan felnőttre, aki hajlandó felelősséget vállalni értük. Deborah Harkness
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat