Alexander Sutherland Neill

A gyereknek természetesen meg kell tanulnia olvasni, írni és számolni, de ennél fontosabbak a szerszámok, a sport, a színház, a zene, a szín és a szabadság.

A hasonló humor a hosszú, boldog házasságnak talán a legjobb záloga.

Az elfenekelt gyerek látszólagos megbánása vagy odaadó szeretete a szülő iránt nem igazi szeretet. Az elfenekelt gyerek valójában gyûlöletet érez, amit el kell palástolnia, hogy ne legyen bûntudata. A verés fantáziálásba kergeti a gyereket! Bárcsak elpatkolna az apám! A fantázia azon nyomban bûntudatot ébreszt - Azt akartam, hogy haljon meg az apám! Milyen bûnös vagyok! A bûntudat az apa ölébe viszi a gyereket, látszólagos szeretettel. De a mélyben ott van a gyûlölet - és ott is marad.

Az embernek eszébe jut, mennyi sivár munka létezik a földön: szénbányászat, az 50-es csavar beillesztése az 51-es anyacsavarba, csatornaásás, számok összeadása. A világ tele van érdektelen munkákkal, amelyek önmagukban nem okoznak örömöt. Úgy tûnik, az iskoláinkat is az élet unalmasságához igazítjuk. Azzal, hogy a gyerekeket arra kényszerítjük, hogy olyan tantárgyakra figyeljenek, amelyek nem érdeklik őket, előre arra kondicionáljuk őket, hogy később elvégezzék azokat a munkákat, amelyeket nem élveznek.

A jutalom felesleges és rossz. Díjat ajánlani egy cselekedet végrehajtásáért, egyenértékû azzal a kijelentéssel, hogy a cselekedetet önmagáért nem érdemes elvégezni.

Nincs olyan, hogy lustaság. A lusta fiú vagy beteg, vagy nem érdeklik azok a dolgok, amelyekkel a felnőttek szerint foglalkoznia kéne.

Egy emberbe nem lehet akaraterőt nevelni. Ha szabadságban neveljük a gyerekeket, akkor tudatosabbak lesznek önmagukkal kapcsolatban, mert a szabadságban a tudatalattiból egyre több minden kerül fel a tudatos szintre. (...) A gyenge akaraterő általában az érdeklődés hiányát jelenti. Az a gyenge ember, akit könnyedén rábeszélnek a teniszezésre, holott nem is igazán akar teniszezni, valójában nem tudja, hogy mi érdekli.

Az emberek csak a romantikus regényekben halnak meg a szerelemért, a valóságban a gyûlöletért halnak meg.

Néha azt gondolom, hogy a szigorú iskolák azért olyan népszerûek, mert a diákok onnan boldogan mennek haza a szünidőben. A szülők a gyerekeik boldog arcából az otthonuk szeretetét olvassák le, pedig legalább olyan gyakran az iskola iránti gyûlölet van benne.

A börtönök és a büntetések fabatkát sem érnek ahhoz képest, amit az jelent, ha bizalommal vannak egy ember iránt. Ez a bizalom azt jelzi a bajban lévő embernek, hogy valakitől szeretetet kap és nem gyûlöletet.

A fiatalkorú tolvajokat úgy tekinthetjük, mint a kiütéseket a fiatalságon; a beteg test - a társadalom beteg testének - külső jelei. Nincs az a hosszú egyéni terápia, amely kitörölhetné egy rossz otthon, egy nyomornegyed utcája, egy szegénység sújtotta család kártékony hatásait.

Végeredményben a legtöbb felnőtt tisztességtelen. Kevesen nem csempésznének át ezt-azt a határon, és még kevesebben nem csalnának a jövedelemadó-bevallásuknál, ha tehetnék. Ennek ellenére szinte minden szülő őszintén felháborodik, ha a fia ellop egy pennyt.

Sok ember úgy véli, hogy a rossz filmek szülik a bûnözőket. Szerintem ez rövidlátó nézet. Erősen kétlem, hogy bármelyik film megrontott volna bárkit is. Egy film valóban sugallhat módszert a fiataloknak, de az indítéknak már jóval a film előtt benne kellett lennie. Lehet, hogy a film esztétizálja a bûnt, de ki van zárva, hogy olyan valakit csábítson a bûnre, aki még soha nem forgatott bûncselekményt a fejében.

Sok gyerek kegyetlensége a felnőttek rajtuk gyakorolt kegyetlenségéből ered. Egy embert nem üthetnek anélkül, hogy ő ne akarna akkor másvalakit megütni.

A bûnügyi történetek igen nagy százalékban kaphatók bármelyik pályaudvari könyvárusítónál. Mikor egy tizenhat éves fiú lelő egy rendőrt, egymillió olvasó észre sem veszi, hogy a fiú végeredményben csak azt a fantáziát élte ki, amelyet ők oly élvezettel olvasnak.

A meghiúsított kívánság a fantáziálás kezdete. Minden gyerek nagy akar lenni; a környezetében minden tényező azt sugallja, hogy kicsi. A gyerek úgy győzedelmeskedik a környezetén, hogy elmenekül; szárnyakon repül és a fantáziában éli ki az álmait.

A szeretet és a gyûlölet nem ellentétesek egymással. A szeretet ellentéte a közönyösség. A gyûlölet szeretet, amely akadályokba ütközött, s ezért az ellentétes oldalára fordult.

Hogyan tudjuk elérni, hogy a gyerekek boldogok legyenek? Az én válaszom erre az: szüntessük meg a tekintélyt. Hadd legyen a gyerek önmaga. Ne erőszakoskodjunk vele. Ne tanítsuk. Ne leckéztessük. Ne magasztaljuk. Semmire se kényszerítsük. Lehet, hogy az Ön válasza más. De ha elutasítja az én válaszomat, akkor érezze kötelességének, hogy találjon egy jobbat.

Vagyunk-e elég szabadok ahhoz, hogy képesek legyünk nem beavatkozni mások életébe, bármilyen fiatalokról van is szó?

A gyerekek erkölcsi kioktatása mellett semmilyen érv nem szól. Az csak egy pszichológiailag téves gyakorlat. Egy gyereket helytelen arra kérni, hogy ne legyen önző. Minden gyerek egoista, és a világ az ő birodalma. Ha van egy almája, egyetlen kívánsága az, hogy megegye azt az almát. Ha az anyja bátorítja, hogy ossza meg a kisöccsével, annak az lesz a fő következménye, hogy megutálja a kisöccsét. Az, hogy tekintetbe vegyen másokat, később jön - méghozzá természetes úton -, már ha a gyereket nem arra tanították, hogy önzetlen legyen. Ha viszont a gyereket kényszerítették az önzetlenségre, akkor valószínûleg soha nem következik be. Azzal, hogy az anya elnyomja az önzőséget, azt végérvényesen rögzíti.