Ugrás a tartalomra
Lehet, hogy a világot megválthatja a szépség vagy az igazság (...), de a félelem akkor is mindennél erősebb, a félelem mindent megöl, a szépséget is még embrionális állapotában, a szépségesnek, a bölcsnek, az örökkévalónak minden csíráját.
Kapcsolódó idézetek
-
A szépség megszégyeníti a csúfságot. Az erő megszégyeníti a gyengét. A halál az élőt - az eszményi pedig mindannyiunkat megszégyenít. Ezért félünk tőle, megvetjük - sőt, gyûlöljük.
Jordan B. Peterson
-
A világ valóban csupa veszedelem, és sok a sötét hely; de sok minden akad, ami szép, s bár a szépség ma mindenütt szomorúsággal keveredik, attól a szép még csak szebb lesz.
John Ronald Reuel Tolkien
-
A szépség is kénytelen teret engedni az ember által teremtett, tolakodó és mindenütt jelen lévő rútságnak. Ahogy a szerelmet is elûzi a gyûlölet, a féltékenység és a bosszúszomj.
-
Nem lehet mindent félrelökni azzal, hogy babona, félelem vagy bigottság. Igenis léteznek elemi igazságok és elemi erők. Mindig is léteztek. És létezni is fognak.
Agatha Christie
-
A halál nem válogat. Nincs kegyetlenebb vagy kevésbé kegyetlen halál. Ezért olyan félelmetes. A szokásaid, a korod, a személyiséged, a vagyonod, a szépséged... mind lényegtelenek a halál színe előtt. A halál azért rettenetes, mert mindezeket elpusztítja.
-
Az ember természetesen mindig megkísérelheti, hogy elfordul a nyilvánvaló igazságtól, eltakarhatja a szemét, de az igazság oly szörnyû erős, hogy végül mindent legyőz.
Albert Camus
-
Az élet érdekel minden megnyilvánulásában, esztelen pocsékolásában, veszedelmes szépségében, gazdagságában, (...) mindazzal a miérttel és hogyannal, amit mindez szükségképpen magával hoz.
Szabó Lőrinc
-
Minden rosszban van valami jó, és minden jóban valami rossz. Persze ezt sokszor lehetetlen felismerni az adott pillanatban. Mi, emberek vagyunk az Élet megtestesítői. Az élet pedig mindig egyensúlyban van. Élet és halál, férfi és nő, jó és rossz, szép és csúnya, nyerni és veszíteni, szeretni és gyûlölni. Elveszteni és megtalálni.
Cecelia Ahern
-
Az élet valójában csata. A gonosz arcátlan és erős. A szépség varázslatos, de ritka. A jóság hajlamos arra, hogy gyenge legyen. Az ostobaság gyakran pökhendi és kihívó. Magas helyeken gyakran hülyék ülnek, az értelmesek pedig lent, és az emberiség többsége boldogtalan. De ez a világ - bár olyan, amilyen - nem valami rossz illúzió, nem fantázia szüleménye, nem rémálom. Újból és újból és örökre ráébredünk erre. Nem felejthetjük el, nem tagadhatjuk le, nem szabadulhatunk meg tőle.
Henry James
-
Félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól (...), hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyáltalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt. Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.
Paulo Coelho