Ugrás a tartalomra
Lehet, hogy eltérő a bőrünk színe, a nyelvünk és a szokásaink, de a csók a világ minden táján a legegyetemesebb és legemberibb gesztus, amiben osztozunk.
Kapcsolódó idézetek
-
A csókban annyi minden rejlik. A csók: vallomás, ajándék, élmény, odaadás, eggyé válás.
Csitáry-Hock Tamás
-
A csók, te életem, a csók
Jobb mint az összes földi jók,
Az édeseknél édesebb,
És mézeseknél mézesebb.
Szép Ernő
-
A csók kifejezőeszköz, szerelmet fejezünk ki általa, azt, amit nem tudunk szavakba önteni.
-
A csókolózás univerzális nyelv, amit legjobban értelmezni azok tudnak, akik részesei az érintkezésnek.
-
A szájak találkozása a legtökéletesebb, legistenibb érzés, mely az embernek megadatott, a boldogság utolsó, végső határa. Csók közben, csakis a csók közben érezzük úgy néha, hogy megvalósul a lehetetlen, amit kergetünk, egyesül a két lélek, összeforr a két alélt szív.
Guy de Maupassant
-
A csók nem pusztán fizikai kontaktus, érzelmek vannak mögötte. Épp ez a lényege.
-
A csók legyen a szenvedély kifejezése. Ha két testvér, mondjuk egy ikerpár, egy lány és egy fiú csókolják meg egymást, az nem igazi csók. Ugyanez vonatkozik a karácsonyi ajándékcsókokra és a lopott csókra is. A csók szimbolikus esemény, melynek minden jelentősége elvész, ha az az érzés nincs jelen, amelynek egyébként feltétlenül jelen kell lennie, hogy a csókot csókká tegye.
Sören Kierkegaard
-
Egy csók annyi, de annyi mindent kifejezhet! Lehet valami újnak a kezdete, vagy jelentheti, hogy ez az az ember, akit szeretek. Lehet romantikus, és néha megéri várni rá.
-
A csók, mármint az igazi csók, szétzúzza a megszokást, elfelejteti a kicsinyes vitákat, féltékenységeket és a házasélet mindennapjaira rátelepedő apró nyûgöket.
-
Egy csók annyira egyszerû dolog, hogy szinte fel sem tûnik. De ha jobban szemügyre vennénk, megláthatnánk, hogy minden csóknak megvan a sajátos jelentése. A mûvészet az, hogy meg tudjuk fejteni azt a bizonyos jelentést. A csók különböző emberek számára különböző tartalommal bír. A jelentés végső soron attól függ, aki a csókot adja és aki a csókot látja. A csók aktusa mindig ugyanaz. Mégis minden csóknak megvan a maga sajátos jelentése. Kifejezheti egy férj soha nem szûnő rajongását vagy egy feleség mélységes megbánását. Jelképezheti egy anya növekvő aggodalmát vagy egy szerető lángoló szenvedélyét. De akármit is jelentsen, minden csók egy alapvető emberi szükségletet tükröz. A másik emberhez való kötődés igényét. Ez a vágy olyan elemi erejû, hogy mindig megdöbbenünk, mikor egyesek mégsem értik meg!